.
    

   

Az aztékok története és kultúrája

Az aztékok története és kultúrája

/Harmat Árpád Péter/

 

Az "azték" elnevezés egy Latin-amerikai indián törzs első ismert lakhelyére, Aztlán-ra utal. (Aztlán jelentése: A gémek otthona.) Az aztékok a mai Mexikó középső részén egy jelentős amerikai civilizáció létrehozói voltak, mely kultúra a 13. században - a prekolumbián időkben - emelkedett ki a számtalan térségbeli indián civilizáció közül. Az aztékok - eredeti nevükön chichimék - az 1200-as években kezdték leigázni Közép-Amerika törzseit (például a toltékokat és olmékokat), majd alapítottak virágzó birodalmat. Ez a hatalmas birodalom a 14-15. században élte fénykorát, az európai hódítók megjelenése előtt. Fővárosukat, Tenocstitlánt a mai Mexikóváros helyén építették fel 1325-ben, majd innen kiindulva kezdték meg hódításaikat.

Az Azték Birodalom 1428 és 1521 között - vagyis az első nagy katonai hódítások és a Cortés vezette spanyol hódítók megjelenése közti száz esztendőben - a kontinens nagyhatalma volt. Nagyhatalmi státuszukat katonai jellegű, militáns államberendezkedésüknek köszönhették, mellyel leginkább az ókori Spártához hasonlítottak. Az aztékoknál is minden a harci erényekről testedzésről, háborúskodásról szólt és a legtöbb, sokra tartott tulajdonság (megbecsült érték) is ezekhez fűződött, mint a bátorság, ügyesség, vadság vagy könyörtelenség. Az azték katonaállam az 1440-es évekre legyőzte a szomszédos maja városállamokat és 1500-ra már 5,5 - 6 milliós birodalmat alkotott. A hatalmas birodalom magába olvasztotta a meghódolt népeket, számtalan szokást és istent is átvéve tőlük.

Az azték állam lakói jelentős részben a meghódolt területektől szedett sarcból gazdagították államukat. Fejlett volt a földművelés, a kukorica, gyapot és zöldség termesztés, és az egyedülálló úszó kertek (csinampák) kialakítása. Az úszó kerteket a kevés termőföld pótlására hozták létre a Texcoco-tóban olyan félig szilárd félig vizes közegekben, melyek képesek voltak táptalajt adni az ott termesztett növényeknek. (Jellemző volt a tó fenekéhez rögzített különleges tutajokon való termesztés.)

Híresek voltak az azték véres rítusok is, mint például a rendszeres véráldozatok bemutatása isteneiknek. Úgy vélték, hogy foglyaik rituális kivégzése, melyeknél papok segédkeztek segítik majd elnyerni isteneik jóindulatát. Gyakori volt az áldozati oltárokon végzett szertartás, melyen kivették az áldozat szívét. Az aztékoknak számtalan istene és istennője volt, melyek közül kiemelkedett a teremtő isten (Nezavalkojotl) és a napisten (Vitzilopocstli), aki egyben a háború isetene is volt és a tudás istene (Ketzalkóatl), aki többnyire tollas kígyó formájában került megjelenítésre.

Nagyon fejlett volt az azték osvostudomány (főleg a sebészet), matematika, csillagászat, naptárkésíztés, illetve építészet. Ugyanakkor az aztékok nem használtak fémeket, eszközeik mindegyike csontból, kőből vagy fából készült. Az Azték Birodalom II. Montezuma király 1502 és 1520 közti időszakában érte el fejlettsége csúcsát. Ekkor a főváros, Tenocstitlán már 200 ezres nagyváros lett (vízvezeték rendszerrel, csatorna hálózattal). 

Az aztékok bukása

A spanyol hódítók az 1500-as évek elején jelentek meg Hispaniola és Kuba szigetein. Innen egy Fernando Cortez nevű konvisztádor 500 katonával, 1519 márciusában indult el a mai Mexikó partjaira, és alapította meg Veracruz városát. Innen később expedíciókat vezetett az Azték Birodalom szívébe. Az azték király kezdetben békésen fogadta az európaiakat, mert az egyik isten küldötteinek gondolta őket. A spanyolok gond nélkül telepedhettek meg tehát Tenocstitlánban. Ám később a főváros lakossága mégis a hódítók ellen fordult és Mintezuma akarata ellenére elűzte az európaiakat Tenocstitlánból. (Közben elesett Montezuma is.) Cortez ezt követően sorra lázadásra biztatta a leigázott népeket, akik az aztékok ellen fordulva a spanyolok oldalára álltak. 1521 nyarán a spanyolok már mintegy 800 katonával és 30 000 fős indián harcossal vették ostrom alá  az azték fővárost. Tenocstitlán 1521 augusztus 13-án került spanyol kézre, két hónapnyi véres harc után. Ezzel vége lett a hajdanán virágzó hatalmas Azték Birodalomnak.

Az aztékok és a kakaó

Az azték kultúra nagy hangsúlyt helyezett az étkezésre és főleg a kakaó szent voltára. A legenda szerint a kakaó volt az aztékok szent madarának, a kvézálnak a fő eledele. A kakaót a tudás istenének ajándékaként tisztelték. Azt azték nép sajátos módon fogyasztotta ezt a különleges növényt: miután a kakóabab szemeket megpörkölték és szétmorzsolták, víz és kokuricaliszt hozzáadásával kását készítettek. A művelet második szakaszában a kását habosra verték, majd melegen fogyasztották. A végeredményt először „Cacauatl”-nak, később „Xocoatl”-nak neveztek, ami keserűvizet jelent. Az italt afrodiziákumnak (vágyfokozónak) tekintették, az azték uralkodó egyes források szerint reggel - délben - este is fogyasztotta. A kakaót idővel süteményként is elkészítették, mégpedig kukorica és fűszerek (például vanília) hozzáadásával. A különleges édességnek természetfeletti erőt tulajdonítottak, emiatt ellátmányként szolgált a katonaság számára.

kakaóbabból kinyert zsiradékot, az úgynevezett kakaóvajat gyógyító szerként, valamint kozmetikumként is  alkalmazták. A kakaóvaj bőrtápláló hatású és a bőrfelületre kenve UV szűrőként is hasznos. Az aztékok felismerték azt a tényt is, amit sokkal később XX. századi kutatók tudtak csak beazonosítani, nevezetesen, hogy a kakaófa termésében megtalálható egy bizonyos flavonol vegyület, az epicatechin, mely immunerősítő és keringésjavító hatású.

A babok hamarosan olyan értékesek lettek, hogy pénzérmék helyett fizetési eszközként is funkcionáltak. (Erre utal egyébként a kakaó elnevezése is: cacau = venni, cserélni.) Az árfolyam szerint: 100 db kakaóbab = 1 rabszolga. Az akkori uralkodók adóként is elfogadták a magokat, így az állami kincstár kakaóbab tartalma gyakran a száz tonnát is elérte. (Biczó-Kabai Veronika doktori értekezéséből.)

Később a kakaó a gyarmatosítók révén eljutott Spanyolországba és Európa más országaiba is. Kezdetben keserű formájában fogyasztották, ami sokáig nem tette népszerűvé a sajátos növényt. Idővel azonban édesítve, csokoládé italként már nagy népszerűségnek örvendett. Az 1600-as évekre komoly igény alakult ki Európa-szerte a kakóra, így megkísérelték Mexikótól távolabb eső gyarmatokon is termeszteni. A XIX. században Hollandiában már létrejött a kakópor is, mely innentől világhódító útra indult. A kakaónövény hivatalos botanikai elnevezését Carl von Linné, svéd tudóstól kapta, így lett görög neve: Theobroma cacao (theos = isteni, broma = eledel)

A kakaó azték hasznosításának 7 módja:

  1. Táplálékként, habosított formában fogyasztva
  2. Vágyfokozóként - afrodiziákumként használva
  3. Katonák csaták előtt, energiapótlás és élénkítés céljából fogyasztották (koffein)
  4. Kozmetikumként a kakaóvajat, bőrápoló anyagként hasznosították
  5. Gyógyításra is használták (flavonol, epikatechin)
  6. Pénz szerepét is betöltötte
  7. Vallási szertartásokon alkalmazták

Napjainkban a legnagyobb kakaótermesztő országok Afrikában: Elefántcsontpart és Ghána. A kakaóbabot tartalmazó termések a kakaófa törzséből és ágaiból nőnek ki.

Harmat Árpád Péter