.
    

   

A mezőkeresztesi csata

A Mezőkeresztesi csata

/Harmat Árpád Péter/

 

A magyar történelemben jelentős csatára a 15 éves osztrák-török háború során, 1596 október 25-26 –án került sor, az Egerhez közel fekvő Mezőkeresztes falu mellett. (Magyar Királyság, Borsod vármegye) Az egyik oldalon III. Mehmed szultán és Damat Ibrahim nagyvezír vezette török hadsereg állt, míg velük szemben III. Miksa osztrák főherceg és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem vezette osztrák-magyar csapatok sorakoztak fel. Ami az összecsapó erők nagyságát illeti: a keresztény csapatok létszáma 50-60 ezer köztre tehető, míg a törökök valamivel többen, 70-80 ezren lehettek.

A csatára a 15 éves háború keretében került sor, mely háborúban a keresztények, vagyis osztrákok, magyarok, csehek és erdélyiek fogtak össze a törökök ellen. A harcok az első években keresztény győzelmeket hoztak, így III. Mehmed szultán (ur. 1595-1603) úgy döntött, személyesen áll az új hadjárat élére, és 1596 elején körülbelül 150 000 fős sereggel indult meg Magyarország ellen. Első igazán komoly török sikerként október 13-án elfoglalták Eger várát. Mivel az erőd a török támadás során jelentősen megrongálódott, a főherceg úgy ítélte meg, eredményesen vállalkozhat annak visszafoglalására, ezért Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem (ur. 1588-1594/1594-1598/1598-1599/1601-1602) csatlakozása után – ötvenezresre becsült seregével – Miskolcról Eger felé indult. Miksa tisztában volt azzal, hogy az ostrom előtt meg kell ütköznie Mehmed – háromszoros létszámfölényt élvező – főerőivel, ezért a Mezőkeresztesen át vezető útvonallal olyan terepet választott, ahol, úgy vélte, eredményesen veheti fel a harcot az oszmánokkal. A szultán rövid időn belül hírt kapott a keresztény seregek közeledéséről, és elsőnek a ruméliai hadtestet küldte ellenük, ez azonban – miután sikertelenül próbálta csapdába csalni a Király Albert és Adolf Schwarzenberg vezette erőket – október 22-én, a Csincse-pataknál súlyos vereséget szenvedett, ráadásul 43 ágyút is elveszített. A diadalt követően a szövetségesek abban reménykedtek, hogy III. Mehmed harc nélkül visszavonul majd birodalma szívébe, október 24-én azonban feltűntek a török fősereg előőrsei, melyek már aznap, majd a következő napon is összecsaptak Miksa főherceg csapataival. A szultán és Ibrahim pasa, a nagyvezír október 25-én este aztán úgy határoztak, döntő ütközetre kényszerítik a keresztényeket, így másnap hajnalban az oszmánok átkeltek a mocsaras Csincse-patakon.

A mezőkeresztesi csata

Az ütközet elején a szövetségesek több szempontból is fölényben voltak, ugyanis Mehmed harcosait már meglehetősen kimerítette az 1596. évi hadjárat, másfelől pedig Miksa főherceg seregeivel szemben csak a szultáni hadak egy része tudott felsorakozni. Így esett, hogy a csata elején a rendezett sorokban harcoló Habsburg és erdélyi csapatok – tűzerejük és együttműködésük révén – felülkerekedtek a szultáni seregek felett, és a Csincse gázlói felé szorították vissza az ellenséget. A katonák mohósága kis híján már a küzdelem ezen szakaszában végzetes következménnyel járt, ugyanis a tatárok ellen küzdő székelyek fölényüket látva fosztogatásba kezdtek, a nomádok ellentámadását pedig csak Miksa főherceg nehézlovasságának segítségével állították meg. Az ádáz küzdelemben a – relatív – létszámbeli fölényben harcoló keresztények hamarosan a Csincse-patak túlpartjára űzték az oszmánokat, majd pedig ők maguk is átkeltek a vízfolyáson. Dacára annak, hogy a túlparton – Ibrahim pasa ott állomásozó csapatainak köszönhetően – a törökök nyomasztó létszámfölénybe kerültek, a feltartóztathatatlan Habsburg-erdélyi roham hamarosan Mehmed egész seregét futásra késztette; a szövetségesek gyakorlatilag már a sátrak között kergették az ellenséget. Ekkor egy rövid ideig úgy tűnt, végre megvalósul a magyarországi hadvezérek álma, és a keresztény koalíció mezei ütközetben is győzelmet arat az oszmánok főserege felett, ám a mezőkeresztesi csata sorsa végül mégis másképp dőlt el. A problémát ismét a katonák mohósága jelentette, akik a török táborba beszabadulva – ahelyett, hogy a menekülők ellen fordították volna a megszerzett török ágyúkat, és egy rohammal eldöntötték volna a félig megnyert csatát – a szultán és az előkelők sátrainak fosztogatásába kezdtek. Ez a különben gyakran előforduló hiba végzetesnek bizonyult, hiszen a szövetséges hadoszlopok felbomlottak, az oszmánok pedig hamarosan azt tapasztalhatták, hogy az őket üldöző sereg erőteljesen megfogyatkozott. Ezt III. Mehmed szultán is észrevette, így letett menekülési szándékáról, és Juszuf Szinán pasa – a hadjárat után kinevezett új nagyvezír – vezetésével lovasrohamot indított a fosztogatók ellen, amivel – a zsákmányon marakodó katonák megfutamítása után – a maga javára fordította a küzdelmet. A kis híján megnyert mezőkeresztesi csata színhelyét tehát végül Miksa főherceg erői hagyták el vesztes félként, kudarcuk pedig hadászati és lélektani szempontból is komoly következményekkel járt. A körülbelül 15 000 fős veszteség elsősorban azért bizonyult súlyosnak, mert a komoly véráldozat ellenére – az eljátszott távlati lehetőségek mellett – a keresztény seregek képtelennek bizonyultak Eger visszavételére, ezzel pedig a végvárrendszer egy újabb fontos láncszeme került török uralom alá. Halottak száma: mindkét fél 15-20 ezer körüli veszteséget szenvedett, bár becslések szerint a törökök győzelmük ellenére valamivel többet vesztettek. A győztes fél az Oszmán Birodalom lett.

A csata jelentősége

A mezőkeresztesi kudarc után a Porta bosszújától rettegő Erdélyi fejedelemségben egyre inkább a kétkulacsos politizálás került előtérbe. Bár erős túlzás, hogy – miként azt később sokan állították – a Keresztesnél vívott csatában a Balkán felszabadításának a lehetősége volt a tét, azt mégis bizton kijelenthetjük, hogy az eljátszott győzelmi eséllyel számos erőd visszafoglalásának a reménye is elveszett, ezzel együtt pedig egy jól működő szövetségi rendszer is szétzilálódott. A 15 éves háborúból kilépő Erdély miatt meggyengült a török ellenes szövetség. Bár 1600-ban a Habsburgok elfoglalták a fejedelemséget, kegyetlenkedéseik miatt az erdélyi magyarok fellázadtak ellenük, ezzel kitört a Bocskai-szabadságharc. Ezzel végképp elveszett a török legyőzésének esélye. A 15 éves háború kompromisszumos békével zárult. A török vesztett várakat, de megszerezte a két legjelentősebb magyar végvárat: Egert és Kanizsát. A török elnyomás még nyolc évtizedig megmaradt Magyarországon!

Harmat Árpád Péter