.
    

   

A muhi csata (1241)

A muhi csata (1241)

/Harmat Árpád Péter/

 

A tatárok a távoli Mongólia területén egy Temüdzsin nevű, 1201-ben hatalomra került és később a Dzsingisz kán nevet választó hadvezérnek köszönhetően hozták létre első nagy birodalmukat. Ez a birodalom már Dzsingisz kán halálakor, 1227-ben is felölelte Ázsia legnagyobb részét, de később fia, Ögödej még tovább tudta bővíteni. Az új uralkodó további fiai: Kadan és Güjük, illetve a nagykán testvérének fia Batu, az 1220-as években már Európa elözönlésére készültek.

Az Európa elleni támadás az 1220-as évek elején indult meg. A tatár csapatok már 1223-ban, a Kalka folyónál nagy győzelmet arattak az orosz fejedelmek seregei felett. IV. Béla 1235-ben értesült a tatárok megjelenéséről, amikor Julianus barát a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciójáról hazatérve beszámolt neki a furcsa és vad mongolok Volga vidéki portyáiról. Ekkor azonban még a mongol fenyegetés távolinak tetszett. Viszont alig két évvel később, amikor 1237-ben Julianus újra keletre indult, már Szuzdalból vissza kellet fordulnia, mert a tatárok birtokolták az egész dél orosz sztyeppét. Később 1240-re már Kijev is elesett, így IV. Béla már kénytelen volt komolyan venni a mongol fenyegetést, és körbevitette az országba a véres kardot, nemesi felkelést hirdetve.

A körülbelül 100 ezres (10 tümenből álló) tatár sereg három támadási irányban tört Európára: az északi szárny Orda és Bajdár vezetésével Krakkó és Boroszkó (ma Wroclaw) irányában a fősereg Batu kán (Dzsingisz kán unokája) vezetésével a Vereckei hágón át, a déli szárny pedig Kadánnal és Szubatájjal az élen az Ojtozi-szoroson át, Pósa erdélyi vajda seregein áttörve, Erdélyen keresztül özönlötte el Kelet-Európát. A lengyel területekre csupán egyetlen tümen támadt, a többi erő, mintegy 90 ezer tatár harcos a magyar területekre zúdult. (A tatárok számát illetően megjegyzendő: Kristó Gyula a "Magyarország története 895-1301" című könyvében (a 227. oldalon) 150 ezerre becsüli a számukat.) A mongolok a Vereckei-hágónál aratták első nagy győzelmüket, amikor diadalmat arattak a betörést megakadályozni próbáló Tomaj Dénes nádor csapatai felett.

A második nagy csata már Pest előtt zajlotta mongolok és Csák Ugrin kalocsai érsek vezette páncélos sereg közt. A tatárok győzelme közben Pesten a népharag a tatárokkal hasonló életmódot folytató kunok ellen fordult, és mivel a tatárok kémjeinek gondolták őket, megölték királyukat, Kötönyt. Válaszul a kunok a Duna-Tisza közén és a Szerémségen át kivonultak az országból. A döntő ütközetre Muhi mezején (Felső Tisza vidék) került sor. 

A csata 1241 április 11-12 –én zajlott, helyszíne pedig Muhi település mellett a Sajó és Hernád összefolyásánál (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén megye) lett. Az egyik oldalon a Magyar Királyságra támadó, Batu kán, és hadvezére Szubutáj vezette tatár (mongol) seregek álltak, míg velük szemben a IV. Béla király, Kálmán herceg és Csák Ugrin érsek által vezette magyarok sorakoztak fel. Az összecsapó erők pontos nagysága nem ismert, de feltételezhető, hogy a Magyarországra támadó 90 ezres mongol erők többsége részt vett a harcban, míg a magyarok néhány tízezres erővel képviselhették magukat.

A csata előtt Batu kán magához rendelte szanaszét portyázó csapatait, és a magyar hadsereg előtt lassan visszavonuló tatárhadat a Sajó bal partján, a Sajó, Hernád és Takta által képezett szögletben központosította. Vele szemben, a Sajó jobb partján elterülő Muhi pusztán ütött tábort a magyar hadsereg. A király a tábort a Sajó ezen szakaszán található egyetlen híddal szemben állította fel. A magyarok táborát sátor szekérvár vette körül. Hosszadalmas ellenállásra is felkészültek, mert a szekereket nem csak összeláncolták, hanem közötte pajzsfalakat is képeztek. A mongolok kezdeményezték a támadást, ám Kálmán herceg, a király öccse és Ugrin érsek a hídon már átvonulni kezdő mongol csapatokat heves csatában visszanyomta. A mongolok ezért visszavonultak a folyó túl partján lévő szálláshelyükre, a magyarok pedig a saját táborukba vonultak nagy elégedettséggel, abban a hitben, hogy megnyerték a csatát. A második mongol támadás A mongol támadás ezúttal is a hídon kezdődött, de most a Szubutaj által vezetett mongol csapatok a jobbszárnyon a Sajón gázlót találtak, amin átkeltek. A magyar seregnek ekkor már kétirányú támadást kellett kivédenie, így Batu főerői egyre nagyobb számban tudtak átkelni a hídon. Reggel 7 óra körül a már minden oldalról körülfogott magyar táborra nyílzáport zúdítottak a mongolok, majd fel is gyújtották! Megindult a menekülés a vérfürdőből. A király, akit hívei önfeláldozóan védelmeztek, a nagy tömeg útjával ellenkező irányban, északnyugatra a hegyek közé menekült, és talált védelmet. Öccse, Kálmán, bár súlyosan megsebesült, váltott lovakon elérte Pestet s a Dunán átkelve, megszabadult üldözőitől, de májusban belehalt a csatában szerzett sebeibe.

A halottak száma nem ismert, de a magyar sereg szinte teljesen megsemmisült, és a mongolok is jelentős – valószínűleg tízezres nagyságrendű - veszteségeket szenvedtek. A mongol jelentős győzelmet arattak és ezzel lehetővé vált a Magyar Királyság kifosztása és feldúlása.