.
    

   

Terrorizmus az elmúlt évtizedekben

Terrorizmus az elmúlt évtizedekben

/Harmat Árpád Péter/

 

Napjainkban már szinte minden külföldi híradás a terrorizmusról szól. Tény, hogy a terror fenyegetettség majdnem egész Európában érezhető: Madrid, London és Párizs után újabb európai főváros, Brüsszel is a terrorista robbantások áldozata lett. Az embereket napjainkban részben a félelem miatt egyre jobban érdekli ez a jelenség. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: vajon a korábbi évtizedekhez képest valóban annyival több terrorakció történik e kontinensünkön, mint amennyire ezt az általános félelem tükrözi?  A kérdés megválaszolásához érdemes az egész évszázadon végigtekinteni.

A század első évtizedeitől kezdve világszerte alakultak olyan terrorista csoportok, melyek valamilyen szeparatista célból folytatták harcukat egy-egy régió elszakadásáért, illetve valamilyen baloldali, NATO és tőke ellenes cél mentén hajtották végre terror akcióikat. És persze ne feledkezzünk meg a Közel-keleti, iszlamista szervezetekről sem, melyek zöme a 80-as években jött létre.

Az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army, vagy IRA) például 1919 –ben alakult meg a Nagy-Britanniától független, önálló Írország megteremtéséért. A baszkok Spanyolországtól való elszakadás céljával, 1959 –ben hozták létre az ETA (Euskadi Ta Askasatuna) nevű szervezetüket, az FLNC pedig (Front de la Liberation Nationale de Corsica) az önálló Korzika elérése céljából 1976 –ban jött létre. Mindezek mellett baloldali, anarchista csoportok is szép számmal alakultak, például 1967 –ben a német Vörös Hadsereg Frakció, 1970 –ben az olasz Brigate Rosse csoport, és 1975 –ben a görög „November 17” nevű szervezet. Az iszlamista szervezetek közül pedig a Hezbollah 1982-ben, a Hamasz 1987-ben, az Al-Kaida 1988-ban, az ISIS 1999-ben jött létre.

 

Az említett terrorista szervezetek az ISIS kivételével 1919 és 1988 közt alakultak és elmondható, hogy a 70-es illetve 80-as években ezernél is több halálos áldozatot követelt működésük, szerte Európában. Érdekesség ugyanakkor, hogy a jelzett időszak (1919-1988) legsúlyosabb terrortámadását nem egy terroriosta szervezet hajtotta végre, hanem Líbia akkori vezetóje Moammer Kadhafi rendelte el, 1988-ban. Ez volt a Lockerbie -i repülőgép katasztrófa, mely egy Skóciában lezuhant - Londonból New Yorkba tartó - Boeing-747 es gép 270 utasának halálát okozta 1988 december 21-én. (Egy raktérben elhelyezett plasztik bomba robbanása okozta a katasztrófát.) A korszak második legsúlyosabb terrortámadása egy 1974 szeptember 8-án lezajlott repülőgépes bombatámadás volt egy Tel-Aviv - New York járaton, melyen egy PFSZ -ből kivált terrorista csoport (Abu Nidal) 88 embert ölt meg. A repülő Athén-Róma közt zuhant a Jón tengerbe. A harmadik, hasonló súlyosságú terror akció 1980 augusztus 2-án történt, amikor egy bomba 85 embert ölt meg Bologna főpályaudvarán. A valószínűsített elvövető egy szélsőjobboldali szervezet, a NER (Nuclei Armati Rivolutionari) volt. A negyedik legpusztítóbb terrortámadás az 1972-es müncheni olimpiához kötődik. 1972 szeptember 5-én ugyanis a Fekete szeptember nevű terrorista csoport akciója a müncheni olimpián az izraeli sportolókra támadt, akik közül 11-et meg is öltek, vezetőjük Abu Daoud parancsára. (Forrás: hvgA felsorolt 70-es és 80-as évekbeli terror akciók bizonyítják, hogy a korábbi évtizedekben is rengetegen estek áldozatául különböző terrortámadásoknak (csak az itt említett 4 akcióban 454 -en vesztették életüket).

Terror 2000 óta

Persze a 2000 utáni időszakot nézve, ha nem is vesszük számításba a 2001-es WTC merényletet (mert másik kontinensen zajlott) akkor is elrettentőek a számok: a 2004-es madridi vonattámadásban 191-en, a 2005-ös londoni metrórobbantásban 52-en, a 2011-es oslói mészárlásban pedig 77-en haltak meg. A madridi támadást 2004 március 11-én egy Al-Kaida közeli csoport hajtotta végre 13 darab bombával, melyeket különböző vonatokon robbantottak fel. Londonban 2005 július 7-én 3 bolmba robbant londoni metrószerelvényeken és egy negyedik egy emeletes buszon. Oslóban, 2011 július 22-én egy magányos neonáci merénylő, bizonyos Anders Behring Breivik gyilkolt előbb bombával (Osló belvárosában), majd gépfegyverrel egy közeli szigeten. Aztán 2015/16 -ban jöttek napjaink terror támadásai:

2015 január 7-én a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségében 20-an haltak meg (Kalasnyikovoktól), 2015 október 31-én Egyiptom felett egy orosz repülőgép ellen történt bombamerénylet, melyben 224-en haltak meg. Később, 2015 november 13-án a párizsi terrortámadásban 137-en vesztették életüket (legtöbben a Bataclan rendezvényházban), 2016 március 22-i brüsszeli támadás, mely 34 áldozatot követelt. Ez a hat akció pedig alig 12 év alatt összesen 735 ember halálát hozta (és voltak még más, kisebb terrorista akciók is Európában). Folytatva a sort: 2016 júniusában Orlandóban (USA, Florida) gyilkolt le 50 ártatlan embert egy arab származású merénylő, bizonyos Omar Mateen. Később az akciót az ISIS vállalta magára. Később, 2016 július 14-én a franciországi Nizzában történt tragédia, amikor egy 31 éves tunéziai férfi egy bérelt teherautóval hajtott a tömegbe, 84 embert meggyilkolva. Így összesen 2000 óta a nagyobb tarror támadásokban (9 akcióban) 869-en pusztultak el Európában.

Napjaink terrorista szervezetei

Persze XX. század második felében Európán és a Közel-Keleten kívül is működtek/működnek terrorista csoportok, melyek legtöbbje szintén szeparatizmus vagy vallási fundamentalizmus miatt jött létre. Ezek közül kettő mindenképp említésre méltó. A Tamil Tigrisek (The Liberation Tigers of Tamil Eelam) mely Sri Lanka szigetén a tamil népesség önállóságáért alakult 1976-ban, és a Tálib Mozgalom (Taleban), mely Afganisztánban szélsőséges iszlamista csoportként alakult 1994-ben és gyakorolta a hatalmat 1996 és 2001 közt (támogatva az Amerika és Izrael ellenes terror akciókat). A tálibok legutolsó, egész világot felháborító szörnyű terrortámadása 2016 március 27-én történt a pakisztáni Lahor városában, ahol egy öngyilkos merénylő a húsvétot ünneplő helyi keresztények közt robbantott, 70 embert (többségében nőket és gyerekeket) megölve.

Az afrikai – de nem a Közel-Keleten működő - terrorcsoportok közül a 2004 –ben létrejött Al-Shabaab (magyarul: "a fiúk", "a srácok", vagy "az ifjúság") nevű szomáliai szélsőséges iszlamista szervezetet és a 2001 –ben Nigériában alapított szintén iszlamista Boko Haram nevű csoportot érdemes kiemelni. A Boko Haram hausza nyelven annyit jelent: „a nyugatosodás bűn”. A szervezet 2014-es évben összesen 10 ezer embert ölt meg Nigéria északi részén, ahol saját iszlám államot próbál kialakítani (folyamatosan terjeszkedve). Legnagyobb mészárlását 2015 január első hetében Baga városában és környékén végezte 2000 embert meggyilkolva.  Végül nem lenne teljes a legnagyobb terrorszervezetek felsorolása az 1990 –ben Afganisztánban megalakult India ellenes, Kasmír iszlamizációjáért küzdő Lashkar-e-Taiba (igazak hadserege) megemlítése nélkül.

A felsoroltak mellett a 90 –es években, majd 2000 után is sok száz egyéb terrorista csoport jött létre világszerte, de leginkább Ázsiában és azon belül is a Közel-Keleten. Ma az Egyiptomhoz tartozó Sínai félsziget „ad otthont” a legtöbb terrorista csoportnak, melyek mindegyike Izrael ellenes célokkal alakult. Az egyik legnagyobb ilyen csoport neve Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) 2013 decemberében és 2014 tavaszán több egyiptomi robbantást is végrehajtott. Egyik legjelentősebb akciójukat 2014 szeptember 2-án hajtották végre a Sínai félszigeten, egy út mellé helyezett bombával, amely 11 egyiptomi rendőrt gyilkolt meg amikor furgonjuk elhaladt mellette. És persze itt van még napjaink legveszélyesebbnek tartott terrorszervezete, az 1999-ben alapított, de 2014 óta területekkel is rendelkező Iszlám Állam (róla bővebben később), mely mára az összes többi iszlamista csoporttal is együttműködik. Továbbra is veszélyesek a Közel-Kelet szervezetei is, így a Hamasz, Hezbollah, Al-Kaida, és persze még ma is aktív a bevezetőben említett európai szervezetek egy része is, így a korzikai FLNC (bár 2014 júniusában felröppent olyan hír hogy feloszlottak), November 17. szervezet (bár 2002 óta nem hallat magáról) és a Vörös Brigádok (akik utoljára Berlusconi ellen terveztek merényletet 1999-ben). A terrorista szervezetek napjainkban már milliók életét fenyegetik és az ellenük való védekezés nemzetközi feladattá vált. Az egyes erőszakcsoportok nyilvántartása, megfigyelése és felszámolása a nemzetközi biztonsági szervezetek hatáskörébe került.

A terrorizmus évszázada

A XIX. század végén volt az első terrorhullám, amit főleg anarchisták követtek el, de itt általában egy-egy személy megölése volt a cél. Ilyen volt a II. Sándor cár elleni sikertelen merényletek sora és a legvégső bombatámadás, mely kioltotta életét 1881-ben. Ugyancsak nagy port kavart merénylet volt az, ami 1898-ban Erzsébet, osztrák császárnét megölte Genfben, amikor egy támadó szíven szúrta. Óriási hatást keltett a Ferenc Ferdinánd trónörökös elleni szarajevói merénylet 1914 június 28-án, ami az I. világháborúhoz kirobbanásához vezetett. Az évszázad merényletének is kikiáltott támadás mögött Dragutin Dimitrijevics vezette Fekete Kéz (Crna Ruka) állt, mely Gavrilo Princip, 20 éves szerb diákot "használta" fel az akcióra. Szintén Európa szerte megdöbbenés keltett I. Sándor jugoszláv uralkodó megölése 1934 októberében Marseille kikötőjében, illetve 1931 szeptemberében Magyarországon a biatorbágyi vasúti viadukt felrobbantása, mely 22 halálos áldozatot követeltAz európai uralkodók ellen elkövetett négy merénylet csupán felvezette a XX. század terror-eseményeit, melyek súlypontja egy időre Palesztinába helyeződött, ahol a zsidó betelepülők és a palesztin lakosság harca ekkoriban kezdődött. A második világháború utáni évek legnagyobb terrortámadása 1946 július 22-én Jeruzsálemben zajlott, amikor az Irgun nevű zsidó csoport felrobbantotta az angol megszálló haderő központját, a Dávid Király szállót, 91 embert megölve. Később a 60-as évek a terrorizmus újabb hullámát hozták a baloldali és anarchista szervezetek megjelenésével. Még később pedig elérkezett az iszlamista terror csoportok megalakulásának ideje a 80-as években. Összességében kijelenthetjük: a XX. század a terrorizmus évszázada lett, "megfertőzve" a XXI századot is.

A mai modern-kori terrorista szervezetek három nagy csoportba sorolhatók: az elsőt az iszlám fundamentalista terrorszervezetek alkotják, a másodikat a szeparatista mozgalmak képezik, melyek egy terület vagy nép önállóságáért küzdenek a harmadikat pedig a baloldali terrorista csoportok alkotják, akik a világforradalmat kívánják előmozdítani. (Zárójelben kell megjegyeznünk, hogy léteznek még jobboldali, szélsőjobbos terrorcsoportok is, de mivel a jobboldali szélsőségesek egyik ideológiai alapja a rend, és ehhez nehezen illenek a terrortámadások, így ritkán és csak spontán módon fordulnak elő ilyen csoportok által végrehajtott terrorcselekmények.)

A modern terrorizmus az ellenfeleit, és azok jelképeit igyekszik támadni még a személyekben is, ezért esik áldozatul sok kormányhivatalnok, katona, rendőr. A hidegháború alatt, 1947 és 1990 közt szinte kizárólag Nyugat-Európában történtek terrortámadások. Ezt a szabadabb társadalommal lehet magyarázni, ugyanis a kommunista rendszerekben olyan erős hatalma volt az erőszakszervezeteknek, hogy nem lehetett még egy vallási közösséget se létrehozni a hatalom figyelő tekintete nélkül, ráadásul hiányzott az információk szabad áramlása, amelyik elengedhetetlen a figyelemfelkeltéshez, és a nyugat-európai titkosszolgálatok - ellentétben a szovjettel - nem tekintették feladatuknak ilyenek szervezését.

Az iszlám fundamentalizmus gyökerei

Az iszlám követőinek száma napjainkban meghaladja a másfél milliárd főt (és közelít a két milliárdhoz), így elmondható, hogy ma a Föld lakosságának 23%-a, vagyis majdnem minden negyedik ember muszlim vallású. Számuk és arányuk folyamatosan növekszik. (Világvallásokról szóló cikkünk itt olvasható.) A kereszténység után, ez bolygónk második legnagyobb vallása. A muzulmánok döntő többsége Észak-Afrikában és a Közel-Keleten él, nagyjából egynegyedük (24%) pedig valamelyik arab ország lakosa. (A Föld három legnagyobb muszlim országa: Indonézia, Pakisztán és Banglades.) A muszlim vallás követői nagyrészt szélsőséges viszonyok közt tengetik életüket: vagyis vannak ugyan nagyon gazdag iszlám országok (pl.: Katar, Bahrein, Kuvait, Szaud-Arábia) melyekben jelentős a jólét, ám a muszlim országok döntő többsége szegény. A legszegényebb térségekben (Afganisztán, Jemen, Szomália) egyenesen nyomorognak az emberek.

Az iszlám követői számára a muszlim vallás erős köteléket jelent: meghatározza mindennapjaikat, szokásaikat (napi ötszöri ima, ramadan, stb) társadalmi berendezkedésüket. A nyomorgás közepette vigaszt, és "kapaszkodót" jelent a hívőknek, akik többnyire a nyugati (zsidó-keresztény) kultúra elnyomó hatásának ellensúlyozását látják benne. Az iszlám fundamentalizmus, mely szinte minden muszlim országban jelen van (országonként eltérő mértékben) sokak szerint képes megoldást kínálni a gazdasági, társadalmi problémákra, így sokan csatlakoznak hozzájuk. Híveik rendszerint a nyugati - elnyomónak tartott - kultúra visszaszorítására, és az iszlám értékrend kiterjesztésére esküsznek fel, és nagyon gyakran megjelenik "programjukban" a Palesztinába "betolakodó" zsidók (izraeliek) elüldözése, kiszorítása (esetleg elpusztítása) is. A muszlimok szent könyve a Korán utal a keresztények elleni szent háborúra (ennek neve dzsihad) így az iszlám fundamentalisták többnyire fegyvert ragadva igyekeznek megvalósítani céljaikat: terrorszervezetekbe tömörülnek (ezek egy részét bemutatja cikkünk) és néha saját életüket feláldozva törnek a zsidók és betolakodó keresztények életére.

Cikkünk az öt legjelentősebb iszlám terrorista szervezetet mutatja be (PFSZ, Hamasz, Hezbollah, al-Kaida, ISIS) melyek között jelentős kapocs Palesztina kérdése. A terrorista csoportok bemutatásánál megkerülhetetlen tehát a térség bemutatása, mely napjaink egyik legnagyobb válságövezete, mondhatni a terrorizmus hazája.

Palesztína, az iszlám terrorista szervezetek hazája

A zsidók az 1882-es első alija (bevándorlási hullám) óta folyamatosan próbáltak őseik földjéra teepülni, ahol azonban a 7. század óta arab közösségek és palesztínok éltek. A betelepülés ettől függetlenül szakadatlanul zajlott a XX. század első évtizedeiben is. II. világháború idején, Palesztina 2 millió lakosának már egynegyede, azaz nagyjából 0,5 millió lakos volt zsidó. A II. világháború után az egyre agresszívabb helyi konfliktusok elsődleges nemzetközi problémává léptek elő. Megoldásukra Nagy-Britannia, az USA, a Szovjetunió és az ENSZ erőteljes lépéseket tettek. Eltökélték, hogy beavatkoznak a helyzetbe és "kétállamos megoldást" eszközölnek. 1947-re kidolgoztak egy megosztási tervet, amelyet ez év november 27-én szavazáson többségi igen-nel elfogadtak. Az Arab Liga azonban nem ismerte el a végeredményt és az új állam megsemmisítését, eltörlését tűzték ki célul. Az ENSZ területfelosztási terve szerint két állam jöhetett létre: Izrael és Palesztina.

Ám ekkor, 1948. május 14.-én David Ben-Gurion Tel-Avivban kikiáltotta a füöggetlen Izrael államot. Ezt követően az arab államok többségében úgynevezett Szent háborúra (dzsihádra) szólították fel a muzulmán lakosokat. Egyiptom, Libanon, Szíria, Transzjordánia és Irak háborút indított Izrael ellen. Megkezdődött az arab-izraeli háborúk sora (1948 – 1975), ezek mindegyikében Izrael győzött, vagyis 1948 és 1975 közt minden alkalommal képes volt sikeresen visszaverni a területére támadó arab államok hadseregeit. Izrael a számtalan háború közül, az 1967-es hatnapos háborúban szállta meg azon palesztinok lakta területeket, melyeket eredetileg a palesztin-arab államnak kellett volna birtokolnia, majd az első arab-izraeli háború végére (1949) a környező arab államok vettek birtokukba.  Így elfoglalta Ciszjordániát a Jordán Királyságtól, a Golan fensíkot Szíriától, Gázát és a Sínai félszigetet pedig Egyiptomtól. Később ezek közül a Golan és a Sínai félsziget visszakerült régi tulajdonosukhoz, ám Izrael a mai napig megszálva tartja Ciszjordániát és a tengerparti Gázát.

A Palesztin Állam, pontosabban a mai értelemben vett autonóm Palesztina kialakulásának több "sarokpontja volt". Az első a PFSZ kialakulása volt, 1964-ben. A második kulcsfontosságú esemény pedig 1974-ben jött el, amikor az ENSZ elismerte a palesztin nép önrendelkezési jogát! Alig 4 évvel később az 1978-as Camp Davidben tartott tárgyalásokon Izraelnek már ígéretet kellett tennie, hogy 5 éven belül önkormányzatot ad a két legjelentősebb palesztínok lakta területnek: Ciszjordániának és Gázának. Végül 1988 november 13-án megalakulhatott a Palesztin Állam, melynek kikiálltására a jelzett napon Algírban került sor (ugyanezen évben jött létre az Al-Kaida nevű terrorszervezet is)

A végső és döntő lépés a Palesztin Önkormányzat kialakulásában, az 1993 szeptember 13-án  Washingtonban, az oslói békefolyamatok részeként aláírt elvi nyilatkozat után 1994 május 4-én jött el, amikor Kairóban végre megtörtént a Gáza-Jerikó autonómia egyezmény aláírása! Ez tartalmazta a korlátozott önrendelkezés biztosítását 2 millió megszállás alatt élő palesztin számára, és csapatkivonásra kötelezte Izraelt a Gázai övezet szinte teljes területétől, valamint a Jordán nyugati partján fekvő Jerikóból. Megalakulhattak a palesztinok saját kormányszervei (minisztériumok, rendőrség ...stb)

I. Iszlám fundamentalista terrorszervezetek

1.) Palsztín Felszabadítási Szervezet (PFSZ, Palesztína, 1964 – mai is működik)

A palesztinok első önálló harci szervezetét Jasszer Arafat (1929-2004) hozta létre 1959-ben al-Fatah néven. Alig öt évvel később, 1964 tavaszán azonban egy szélesebb körű szervezet is megalakult az első palesztin kongresszuson, mely a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) nevet kapta. A szervezet megalakulása fordulópontot jelentett Palesztina történetében, hisz innentől a térség lakossága már nem csupán passzív szemlélője volt az őt támogató arab államok Izraellel folytatott harcainak, hanem saját kezébe vette a küzdelem irányítását. A frissen megalakult PFSZ harcot kezdet Izraellel, ennek egyik első sikere az 1968-as karamehi csata volt, melyben az Arafat vezette Fatah katonái a jordán hadsereggel összefogva megfutamították az izraeli hadsereg egyes erőit. A győztes csata révén Arafat óriási népszerűségre tett szert, így 1969 elején a PFSZ elnökévé választották

A PFSZ és Arafat az 1970-es években három irányban tett erőfeszítéseket: egyrészt visszavonult a szomszédos Libanonban, vitát folytatott a palesztin állam eszméjéről és megpróbálta elfogadtatni magát nemzetközileg. Közben olyan esetek is előfordultak, mely ártottak a palesztinok ügyének, mint a bevezetőben már említett 1972-es mücheni és 1974-es repülőgépes bombatámadás, melyek a PFSZ -hez több szálon is kapcsolódnak (és együttesen 173 embert öltek meg). Az említett esetek dacára a PFSZ tekintélyének megnövekedését, nemzetközileg is autonóm erővé válását 1974 végén már érezni lehetett. Ekkor ugyanis Arafatot meghívták az ENSZ közgyűlésére. A megbeszélés 1974 november 22-én ENSZ határozatban ismerte el a „palesztin nép elidegeníthetetlen jogát Palesztinában”. Először fordult elő, hogy a palesztin nép ügye nem menekült-, hanem nemzeti kérdésként jelent meg egy világszervezet dokumentumaiban. (Mindez a PFSZ és Arafat érdeme volt.) Arafat 35 éven keresztül, 1969 -től egészen 2004-ig állt a PFSZ élén, miközben ellenzéke csak 1987 –ben jött létre, amikor kirobbant az első intifáda, vagyis az első Izrael elleni általános felkelés. A lázadás során alakították meg 1988 januárjában a radikális iszlamista Hamaszt (Iszlám Ellenállás Mozgalma), mely szinte megalakulása percétől vetélkedett a Fatahhal. Alig tizenkét évvel a Hamasz megalakulás után 2000-ben, a Fatah és Arafat által „tető alá hozott” új autonómia rendszer (a már említett 1993-as Gáza-Jerikó autonómia egyezmény) válságba került, így az egyezményt kezdettől kritizáló Hamasz előretört, és nagy népszerűségre tett szert. Az iszlamista szervezet népszerűsége 2000 után folyamatosan növekedni kezdett. Amikor 2004 –ben meghalt Arafat, a Hamasz már megelőzte a Fatahot is, majd 2006 –ban megnyerte a választásokat. 

2.) Hamász (Palesztína, 1987)

Neve arabul: Ḥarakat al-Muqāwamat al-Islāmiyya, azaz Iszlám Ellenállási Mozgalom rövidítéseként! Egy arab, katonai csoportot is fenntartó politikai mozgalom neve a Közel-Keleten. Támaszpontjuk Palesztinában található. A Gázai-övezetet a 2006-os választások óta a Hamász uralja. A Fatah–Hamász konfliktus (palesztin polgárháború) 2006. december 15-én kezdődött, és még ma is tart. A Hamász a Muszlim Testvériség fundamentalista mozgalomból alakult ki a második világháború előtt, de igazi megalakulása 1987-re tehető, amikor az „első intifáda” elkezdődött. (Az intifáda felkelést jelent.) Az első felkelés 1987 december 9-én kezdődött, a pattanásig feszült pelsztín – izraeli viszony közepette. Gázában egy izraeli taxi összeütközött egy arab kollektív taxival, amelynek utasai közül négyen életüket vesztették, kilencen pedig megsebesültek. A városban az a hír terjedt el az izraeli taxis szándékosan provokálta az ütközést. A hír spontán reakciót váltott ki a lakosság, főleg a fiatalok körében, akik kövekkel támadtak az izraeli katonákra. Így kezdődött a megszállt területeken az intifáda, amelyet „kövek háborújának” is neveztek. Ekkor alakult meg a Hamasz, amely programjában nem említi a PFSZ –t, keményen bírálja az arab országokat s a palesztin államot Izrael elpusztítása révén akarja megteremteni. A Hamász tehát nem csak merényleteket hajt végre, hanem a zsidó államot is támadja tüzérségével, hiszen léthez való jogát most sem ismeri el. A nemzetek fölötti muszlim egységet tűzte ki célul. A Hamász parancsnokai: Iszmáíl Hanijje, Háled Mesaal, Mohammed Dejf.

3.) Hezbollah (Libanon, 1982)

Arabul: ḥizbu-'llāh(i), jelentése: Isten pártja! Egy libanoni, síita politikai és félkatonai szervezet. A libanoni politikában jelentős erőt képviselnek. Míg az arab világ jelentős részében egyfajta ellenállási mozgalomként tekint rájuk, addig az USA, Izrael, Kanada és Hollandia terrorista szervezetként tartja számon őket. Az Egyesült Királyság szintén terrorizmussal gyanúsítja a szervezet katonai szárnyát. A Hezbollah eredetileg egy az 1982-ben Libanonba bevonuló izraeli csapatok elleni milíciaként jött létre. Az izraeli csapatok az önmaguk által Béke Galileában Akciónak nevezett invázió során vonultak be a polgárháború sújtotta országba. A libanoni ellenállókat az iráni Forradalmi Gárda tagjai képezték ki. A Hezbollah az 1985-ös nyilatkozatában a három fő céljaként a telepek felszámolásában, a Libanoni Szociáldemokrata Párt tagjainak felelőségre vonásában és a libanoni iszlám kormányzat megalakításában határozta meg.

4.) Al-Káida (1988)

Az Al-Kaida egy iszlám terrorszervezet, amelyet a gazdag szaúd-arábiai vállal­ko­zó, Oszáma bin Láden hozott létre 1988-ban a Szovjetunió ellen Afganisztán­ban harcolt veteránokból. Feltételezések szerint alvó ügynökei révén a világ 50–60 országában is jelen lehet. A szélsőséges iszlám ideológia alapján álló al-Káida célja elsősorban az Egyesült Államok, de általában véve is a nyugati világ és Izrael, valamint a nyugatbarát iszlám országok meggyen­gí­tése, illetve megsemmisítése. Fennállása során több ezer terroristát képzett ki elsősorban afganisztáni táborokban. 1979-től maga Oszama bin Laden is részt vett az afganisztáni harcokban és a CIA megbízásából a szovjetek elleni ellenállás szervezésében. Később hathatósan támogatta a tálibokat. Az amerikaiak afganisztáni beavatkozása után tartózkodási helye hosszú éveken keresztül teljesen ismeretlen volt.

Az al-Kaida szó arab eredetű, az „ülni” jelentésű kaada igéből képzett névszó, formailag nőnemű folyamatos melléknévi igenév. Mivel a nőnemű alakok többes számot is kifejezhetnek, így jelentése „ülők”. A szóalak azonban önálló főnévként is működik, itt jelentése: „alap”, „alapozás”. Az al-Kaidát az teszi különösen veszélyessé, hogy biztos anyagi hátterű, egy­mással laza összeköttetésben álló, meglehetősen önálló, nehezen fel­de­rít­hető szervezetekből áll. Számos nagyon súlyos merényletért teszik felelőssé. Ezek közé tartozik például a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni 1993 február 26-i robbantásos merénylet (6 halott) az USA kenyai és tanzániai nagykö­vetségének 1998-as felrobbantása (225 halott, több száz sebesült), a Világkereskedelmi Központ elleni repülőgépes támadás 2001. szeptember 11-én (három ezer halott, illetve sebesült), és feltételezések szerint az al-Káidának köze volt a 2004. már­cius 11-i madridi robbantás-sorozathoz is.

2001. szeptember 11-én az al-Kaida eltérített 4 utasszállító repülőjáratot. Két gép a World Trade Center ikertornyaiba csapódott, egy pedig a Pentagon épületébe zuhant. A negyedik gép utasai megakadályozták hogy azt a géprablók, a Capitoliumba irányítsák, Pennsilvaniában zuhant le A World Trade Center elpuszult, a Pentagont azóta helyreállították. A terrorakció folyamán géprablókkal együtt összesen 3031 ember vesztette életét.  Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt, melynek első eszköze Afganisztán megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik al-Káida tagokat rejtegettek. 

Oszama bin Laden (1957-2011)

Oszáma bin Láden, teljes nevén Oszáma bin Mohammed bin Avad bin Láden (született: 1957. március 10, meghalt: 2011 május 2) szaúd-arábiai militáns iszlamista, az al-Káida terorrszervezet egyik feltételezett alapítója. Neve klasszikus vokalizáció alapján Uszáma ibn Ládin (tudományosan Usāma ibn Lādin) lenne, de gyakran találkozni félig vagy nem magyarosított névalakjaival is (pl. Osama bin Laden és Oszama bin Laden).  Életét végigkísérték az ellentmondások. Szaud-Arábiában született 1957-ben, Mohamed bin Laden 52 gyermeke közül tizenhetedikként. A jemeni származású apa a mélyszegénységből küzdötte fel magát multimilliomos nagyvállalkozóvá: ő építtette a szaud-arábiai utak 80%-át. Miután Mohamed 1968-ban helikopter-balesetben meghalt, fia sok millió dollárt örökölt – bár valószínűleg jóval kevesebbet mint a hírekben felbukkanó 250-300 millió. Mérnökként végzett a Dzsiddai Abdul Aziz Király Egyetemen, de Bin Laden egyre inkább az iszlám konzervatív, fundamentalista változata tanulmányozásának szentelte idejét. Úgy érezte, hogy ez nyújt védelmet a Nyugat hanyatlása ellen.

Mindössze néhány hónapot dolgozott a családi cégben: amíg testvérei dőzsöltek a jólétben, addig a magas, félénk fiatalember egyre értőbb füllel hallgatta a radikális imámok beszédeit. Afganisztán 1979-es szovjet megszállása örökre megváltoztatta az életét. Magáévá tette az antikommunista ideológiát és Afganisztánba költözött, ahol egy évtizeden át harcolt a mudzsahedekkel együtt – családi hátterét kihasználva, először csak pénzfelhajtóként, míg később maga is fegyvert fogott. Ennek pikantériája, hogy az amerikai CIA kulcsszerepet játszott a mudzsahedek felfegyverzésében és kiképzésében; igaz, Bin Ladennel közvetlen kapcsolata ebben az időben még nem volt. Az al-Kaidát 15 társával (köztük jobbkezével, sokak szerint kijelölt utódjával Ajman al-Zavahiri-vel) együtt 1988-ban, az afganisztáni háború végén alapította a pakisztáni Pesavarban, ahol egy bérelt házban megbújva állítólag órákon át, hajnalig vitatkoztak azon, hogyan építsék fel a szervezetet. És valóban, olyasmit hoztak létre, amire addig nem volt példa: az al-Kaida lett az első olyan muszlim terrorszervezet a világon, amelyet nem érdekeltek a határok. Mindenki beléphetett, aki vállalta, hogy képviseli ügyüket. Nemzetközi volt az al-Kaidát egyik pillanatról a másikra népszerűvé tette a terroristák körében.

Bin Laden 1998-ban merényletet szervezett az USA kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen. A két robbantásban 224 ember halt meg. A Clinton-adminisztráció megtorló csapásokkal válaszolt Szudánban, Afganisztánban és Pakisztánban is. Bin Laden ezeket mind megúszta, ugyanúgy, ahogy még számtalan más likvidálási kísérletet is. Eközben népes családot alapított: négy feleségétől 16 - más források szerint 18 – gyermeke született. Ugyancsak 1998-ban 150 iszlám fegyveres szervezet vezetőt hívta találkozóra Pakisztánban. Ezen hét szervezet szövetséget alapított „A zsidók és keresztesek elleni szent háború iszlám nemzetközi frontja” néven. Bin Laden fatvát adott ki, miszerint az amerikaiakat és a szövetségeseiket meggyilkolni minden muzulmán számára kötelesség. Más források szerint a fatva valójában a második számú vezető Zavahiri ötlete volt, és ő tekinthető a terrortámadások szellemi atyjának is. Ám a világ első számú közellenségének kétes címét csak három évvel később nyerte el. 2001 szeptember 11., a New-York-i és washingtoni terrorakciók után került az FBI körözési listájának élére: 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Ezután már csak ritka hangfelvételeken hallatott magáról, kimért baritonján, látszólag észérvekel buzdítva a nyugati világ elleni harcra. Az időről időre felröppenő hírek szerint bujkált a Tora-Bora rideg hegyei és az iszlámábádi villanegyed útvesztői között is.

Oszama bin Laden elfogása: Az Al-Kaida vezér elfogásának ténye 2011 május 2-án Donald Rumsfeld egykori védelmi miniszter egyik munkatársa révén szivárgott ki, amikor az illető a Twitteren tett egy bejegyzést. Később kiderült, hogy a Fehér Ház és a Pentagon már 2011 márciusa óta készült bin Laden elfogására, ugyanis ekkor tartották az első olyan értekezletet, amelyen felmerült, hogy a pakisztáni Iszlámábádtól északra lévő Abbottabad városában megtalálták a világtörténelem legkeresettebb bűnözőjének búvóhelyét. A haditengerészeti kommandósok egy jól megtervezett akcióban fégül megölték az Al-Kaida vezér. A végleges DNS azonosítást követően Bin Laden holttestét a Carl Vinson anyahajó fedélzetére vitték, ahol fehér szövetbe burkolták és iszlám szertartás keretében a szülőföldjéhez közeli Arab-tenger vizébe temették. 

5.) Iszlám Állam (1999)

A Közel-keleti Szíria és Irak határvidékén 1999 –ben megalakult, de területeket csak 2014 nyarán szerzett terrorista szervezet. Becslések szerint az ISIS területén 3-5 milliós lakosság él, ami állandóan változik a terület-ingadozások miatt, illetve az állandó ki és be és kivándorlások következtében. Élőerőt tekintve az amerikaiak 30 ezerre becsülik az ISIS fegyvereseinek számát, amiből körülbelül 10 ezerre tehető a külföldi, vagyis nem térségből származó, arab, afrikai vagy európai muszlim harcos illetve hivatásos zsoldos. Az Izlám Állam négy legnagyobb bevételi forrása a kőolaj eladás (tartálykocsikkal szállítva Törökország felé), a műkincs kereskedelem, a fegyver kereskedelem és a szunnita olajmonarchiák (Katar, Bahrein, Szaúd-Arábia) támogatásai. Az ISIS éves bevételét a legtöbb elemző 1 és 2 milliárd dollár közé teszi, amiből 500-600 millió a birtokukba került olajkutakból kitermelt kőolaj eladásának köszönhető. A legfőbb említett forrásokat egészíti ki a helyileg, általuk kivetett adókból befolyt pénz, a kábítószer kereskedelem és az emberrablások - váltságdíjak bevételei.

(Sokak szerint, ha minden bevételüket összeadjuk, akkor 2 milliárd dollár fölé emelkedik végső szám.) Az Iszlám Állam által uralt területeken az iszlám középkori jogrendje a Saria a meghatározó.  2015 végére az Iszlám Állam szinte az egész világot ellenségének tudhatja. Támogatói csupán a területén élő iszlám radikálisok, a felfogadott külföldi zsoldosok és a szunnita öböl-államokban élő milliárdos mecénások. Legfőbb ellenségeik az ISIS területektől északra és keletre élő kurdok, illetve terror fenyegetettség miatt ellenük fordult nyugati államok illetve Oroszország és a síita államok összefogása (Iránnal az élen). /Az Iszlám Államról bővebben: ITT./

Az elmúlt évtizedek szeparatista mozgalmai

1.) Front de la Liberation Nationale de Corsica (Franciaország–Korzika: 1976 – ma is)

A szigetet 1768-ben adta el Genova a francia királynak, de szigetre érkező francia csapatok csak kemény küzdelmek árán tudták bevenni a szigetet. Innentől kezdve a sziget függetlenségének gondolta időről időre felvetődött egyes fegyveres csoportokban.

Az FLNC 1976-ban alakult meg, és évente 200-800 támadást hajtott végre mindenekelőtt a francia kormányhivatalok, a francia üzleti érdekeltségek és idegenforgalmi célpontok ellen. A szervezet a 80-as években két frakcióra (Habituel és Historique) bomlott, majd 1985-ben kivált belõle a Corsica Liberation Army. A francia kormány 1982-ben hozzájárult, hogy Korzika afféle sajátos decentralizált megye legyen, de nem engedik az önálló kulturális életet.

A 80-as évek végén megjelentek olyan legális csoportok is Korzikán, melyek a korzikai nyelv oktatását kívánták elérni, és az önálló etnikai csoportként való elismeréséért szálltak síkra. (A ’90-es évek elején nem tanították a korzikai nyelvet a szigeten egyetlen közép vagy felsõfokú intézményben sem!) A tűzszünet után az FLNC fokozta tevékenységét. 1990-ben megalakul egy harmadik frakciója is. 1990 volt a szervezet legvéresebb éve. Ekkor 17 orvgyilkosságot követtek el. ’92. augusztusában egy hét alatt 3 bomba robbant Franciaországban. Párizs, Nice és Marseille célponttal. Az év mérlege 370 támadás volt.

2.) Euskadi Ta Askasatuna (ETA, Spanyolország-Baszkföld: 1959 – ma is működik)

A Baszkföld és Szabadsága nevet viselő, a sajtóban baszk nyelvû rövidítésérõl csak ETA-ként emlegetett szervezetet 1959-ben hozták létre azzal a céllal, hogy elérje Baszkföld függetlenségét és a spanyol-francia határ két oldalán fekvő baszkok egyesítését.

A baszkok ősidők óta ezen a területen élnek és nyelvük egyetlen más nyelvvel sem mutat közelebbi rokonságot. Kulturális különbségüket az évszázadok során végig megõrizték az Ibér–félsziget többi népével szemben. Jelenleg mintegy 2,5 millióan vannak, fõleg Spanyolországban, és kisebb részük Dél-Franciaországban egy etnikai tömbben. Noha a nyelvet kevesen beszélik, rendkívül erős az önazonosság-tudatuk.

Az első komolyabb támadását 1961-ben hajtotta végre, amikor megpróbálta kisiklatni a falangista felkelés 25. évfordulójának ünnepségeire indított különvonatot. Az ETA vezetők 1962-ben tartották első kongresszusukat, ahol a megfogalmazott célok szerint a célpont a spanyol közigazgatás és intézmények. 1968-ban hajtották végre elsõ nagyobb visszhangot kiváltó merényletüket, amikor megölték Manzanast, az egyik spanyol titkosszolgálat vezetőjét.

Mindmáig legemlékezetesebb merényletükre 1973-ban került sor, amikor felrobbantották Blanco tábornoknak, az akkori miniszterelnöknek, a sokak által Franco utódjának tartott politikusnak a kocsiját. 1975 után változás állt be a szervezet életében, mivel elkezdõdött Spanyolországban a demokratikus átalakulás. Tevékenységének 1977-ig tartó elsõ szakaszában több mint száz ember lelte halálát a támadások következtében, ennek majdnem fele azonban a szervezet tagjainak sorából került ki. A demokratikus légkörben az ETA megalakította Herri Batasuna néven legális politikai szervezetét, ami természetesen ezer szállal kötõdõt az ETA-hoz. Ez tette lehetővé a kapcsolatok felvételét az IRA-val, annak politikai pártja, a Sinn Fein révén.

Az ETA tagok közül többen Kubában kaptak kiképzést. Ugyanakkor az ETA visszaszorult, mivel a demokratikus kormányok egyre több jogban részesítették a tartományt: 1980-ban széles körű autonómiát kapott. Ennek dacára  a harc folytatódott a teljes függetlenségért. Az 1986 - 1991 közti évek alkották az ETA legvéresebb korszakát, amikor az akcióik a legtöbb halálos áldozatot követelték.

1982-tõl Felipe Gonzalez szocialista kormánya folytatta a kemény fellépést a terror ellen, ugyanakkor szélesítették az autonómia jogkörét. 1995-ben az ETA merényletet kísérelt meg Aznar ellen és kiderült, hogy a király ellen is terveztek egy merényletet. 1998-ban az ETA fegyverszünetet hirdetett, és tárgyalásokat kezdeményezett, ami Svájcban zajlott le, de eredménytelen maradt. 2000-ben az ETA újra támadásokat indított, és az első 8 hónapban 11 embert öltek meg. 2000 decemberében a két legnagyobb párt közös nyilatkozatban ítélte el a terrorizmust, és meghatározzák a terrorizmus elleni harc alapelveit. Jelenleg a szervezet aktív tagjainak számát mintegy 100-ra teszik, akiket néhány száz segítő támogat.

A legsúlyosabb ETA terrorakciók: A szervezet legsúlyosabb, legtöbb halálos áldozattal járó támadása 1987 június 19-én történt Barcelónában, amikor az ETA terroristái egy autóba rejtett bombát robbantottak a Hipercor bevásárlóközpont előtt. Összesen 21 ember halt meg a detonáció következtében. A másodiklegsúlyosabb támadás 13 halálos áldozattal járt 1974 szeptembet 13-án Madridban, amikor a Rolando Cafe nevű étterem bejáratában a Calle del Correon robbantott fel az ETA egy pokolgépet. (Forrás) Végül a harmadik legsúlyosabb eset 1986 július 14-én történt szintén Madridban, amikor az ETA emberei a polgárőrség egyik busza mellett robbantottak fel egy autót, mely 12 emberrel végzett.

3.) Irish Republican Army (IRA, Nagy Britannia-Ulster: 1919 – ma is működik)

Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) a legismertebb több évtizedes hagyományt magáénak tudó európai terrorista csoport. Egy 2002-es IRA nyilatkozat szerint, a szervezet 40 év alatt 1800 embert gyilkolt meg, akik közül 650 volt civil, azaz olyan semély, aki nem tartozott a brit hadsereg, vagy rendőrség kötelékébe. Az IRA működési területe különbözik az eddig tárgyalt szervezetekétől, ugyanis itt két vallási csoport több évszázados harca öltött formát a terrorizmusban, és mára mindkét oldalon több veszélyes csoport alakult ki, akiket az IRA történetén keresztül próbálok bemutatni.

A történet kezdete a 16. századra megy vissza, amikor VIII: Henrik megalapítja az anglikán egyházat, de Írország, ahol nagyon erõsek a katolikus hagyományok - elég ha csak a kora-középkorban Nyugat-Európában térítõ szerzetesekre gondolunk - hű maradt a római pápához. 1641-ben az ír szigeten függetlenségi felkelés robbant ki a hódítók ellen, amit csak Cromwell vert le véres harcok és kivégzések árán. A felkelés leverése után, 1652-ben Anglia gyarmatosította Írországot. Az írektõl elvették földjük nagy részét, amit angol birtokosok és Cromwell katonái kaptak meg. A betelepítés fõleg Ulsterben (Észak-Írország) volt jelentõs, mivel korábban ez volt a felkelések központja. A súlyos adók miatt több alkalommal volt éhínség a területen, és a XIX. század közepétõl az általában sok gyermekes ír családokból tömeges kivándorlási hullám indult el az Egyesült Államokba, ahol tekintélyes létszámú és nagy befolyású kolóniákat hoztak létre. A kivándorlás méreteire jellemzõ hogy negyven év alatt a sziget lakossága a felére csökkent.

A szigeten a kivándorlási hullámmal együtt újra erõsödtek a függetlenségi mozgalmak - az egész Európában kibontakozó nacionalizmus és liberalizmus hatására. Az írek önkormányzatot, úgynevezett Home Rule-t akartak elérni. Ennek érdekében pártot szerveztek, ami bejutott a parlamentbe, ahol a whig Gladstone miniszterelnök támogatta az önkormányzat megadását, ám saját pártja végül megakadályozta annak keresztül vitelét. A függetlenségi harc történetében fordulatot hozott a szervezett ellenállás kialakulása; ennek egyik formája volt az ún. bojkott mozgalom, ami nevét arról kapta, hogy az írek nem voltak hajlandók együttmûködni az angol földesurak intézõivel. Az egyik intézõt hívták Boycott-nak. Ez azt jelentette, hogy még a boltokban sem voltak hajlandók õket kiszolgálni, ezért többen elmenekültek. Ráadásul a korábban Amerikába kivándoroltak megszervezték a feniánus mozgalmat az óhaza függetlenségének támogatására. 1905-ben létrejött a Sinn Fein (Mi Magunk) elnevezésû mozgalom, ami már a teljes függetlenség elnyerését tûzte ki célul. Tagjai robbantották ki 1916-ban a Húsvéti felkelést Dublinban, amit az angol hadsereg ugyan levert de megalakult egy illegális kormány, és fokozták a támadásaikat az angol célpontok ellen.

Az IRA-t hivatalosan 1919-ben hozták létre, és 1921-ben elérték az Ír Szabadállam kikiáltását, de 7 északi protestáns többségű megyét lecsatoltak róla, ezt többen nem fogadták el, és Eamon De Valera vezetésével polgárháborút robbantottak ki az új államban, ez megegyezéssel zárult, és Írország elindult az önálló fejlõdés útján. Ennek során 1937-ben kikiáltották a köztársaságot, és 1949-ben kiléptek a Brit Nemzetközösségbõl. Az IRA harciasabb szárnya tovább küzdött, azért hogy Ulster is Írország része legyen. Akcióik közül kiemelkedett 1968. októberében a katolikus polgárjogi aktivisták békés tüntetésének szétverése. Később, 1969-ben a protestáns Orániai Rend megtartotta hagyományos felvonulását a katolikusok felett aratott 1689-es gyõzelem emlékére. A feszültség szabályszerű polgárháborúba ment át, fõleg Belfastban és a katolikus többségû Derry-ben. A brit kormány - a vérontást megakadályozandó - katonaságot vezényelt a térségbe. Az IRA két szárnyra bomlott: a hivatalos IRA hajlandó volt tárgyalni, de a provisional (ideiglenes) szárny, az úgynevezett provók folytatta a harcot a járõrözõ katonák ellen.

A radikális IRA provó 1969-80 között majdnem 500 angol katonát ölt meg. Egy hadügyminisztériumi anyag csak a provók számát mintegy 500-ra becsülte a 70-es évek végén, akik ekkor már Londonban is egyre másra követték el merényleteiket. A különbözõ protestáns félkatonai szervezetek mintegy 10000 tagot számláltak. Így az 1976-ban kibontakozott békemozgalmakat a legtöbben szkepticizmussal fogadták, de legalább a terrorakciók száma csökkent valamelyest.

1981-ben azonban újra kiélezõdtek a harcok, az IRA megölt több protestáns parlamenti képviselõt, többek között Bradford lelkészt, az ismert protestáns vezetõt. A 80-a évek közepén a brit kormány új utakra tért: rájött, hogy Dublinnal kell megállapodni. 1985-ben véleménynyilvánítási jogot adtak az ír kormánynak az Ulstert érintõ kérdésekben, és 1993-ban Major brit és Reynolds ír kormányfõ leszögezte: a kérdést az Ulsterben lakók oldhatják meg. Ugyanakkor az IRA ekkor hajtotta végre leghíresebb merényleteit, mivel rájöttek: a világ már nem figyel oda a nap mint nap Belfastban zajló terrorra. A 80-as évek elején megölték Lord Mountbatten volt indiai alkirályt, a királynõ rokonát. és perceken múlt Thatcher kormányfõ élete is, mikor Brightonban merényletet kíséreltek meg ellene. 1991-ben a Downing Streeten robbant az IRA. A ’90-es évek jellemzõje, hogy a protestáns szervezetek már több embert gyilkoltak meg, mint az IRA, ahol a politikai szárny vezetõje, Garry Adams 1994-ben tûzszünetet hirdetett, amely 1996-ig tartott.

1998-ban Tony Blair is megpróbált tetõ alá hozni egy béke-megállapodást, amely visszaadná az önkormányzatot Ulsternek, fel is állítottak egy kormányt, és a szavazások is lezajlottak, ám nemsokára újra felfüggesztették a kormányzatot, mivel nem sikerül számos kérdésben megegyezni és az IRA csak lassan indította be a megígért fegyver-beszolgáltatást. Mindenesetre már az is nagy eredmény, hogy a felek rájöttek: tárgyalni kell, és a terror enyhült. /IRA akciók: Forrás/

A legsúlyosabb IRA terrorakciók: 1974 november 21-én az IRA egyes tagjai akik előzesen nem egyeztettek a szervezet vezetőivel több bombát robbantottak Birmingham belvárosában, két pub -ban, melyek összesen 21 embert öltek meg. Ez volt a legsúlyosabb terrortámadás Nagy-Britanniában a 2005-ös londoni akciókig. (Forrás) A másik súlyos IRA támadás 1987 november 8-án történt Észak-Írországban. Ezen a napon minden évben Anglia szerte háborús megemlékezéseket szoktak tartani. Ezúttal azonban Észak-Írország egyik városában Enniskillen -ben egy bombarobbanás is történt, mégpedig egy emlékműnél, ahol 12 ember halt meg a megemlékezők közt. Az IRA merényletek sorában harmadik helyen említhető az 1989 szeptember 22-én Kentben (Deal) egy haditengerészeti támaszponton végrehajtott robbantás, mely a katonazenekar épületében ölt meg 11 embert.

Baloldali terror csoportok

1.) November 17 (görög terrorista csoport, 1975 – ma is működik):

A szervezet nevét arról a dátumról kapta, amikor 1918-ban megalakult a Görög Szocialista Munkáspárt. 1975-ben tűnt fel, amikor a CIA athéni irodájának főnökét ölték meg. Céljuk a NATO-ból való kilépés, erre volt is fogadókészség, hiszen 1981-ben a PASZOK olyan programmal nyert választást, ami a kilépést ígérte, de nem tartották be. Ezután méginkább felerősödtek a támadások. A 17N működése alatt 23 merényletet hajtott végre többségében amerikaiak, katonatisztek, görög üzletemberek, politikusok, rendőri vagy hivatali vezetők ellen, leginkább Athénban. (Forrás: Origo) 1988-tól egy nacionalistább szárny érvényesült a szervezeten belül. Ez abban mutatkozott meg, hogy elkezdték támadni a török nagykövetséget és annak személyzetét. Egy 2000-ben kiadott USA-jelentés felhívja a görög kormány figyelmét az erőteljesebb fellépésre. Ugyanebben az évben a szervezet egy támadás során megölt egy brit tábornokot. A November 17 a kevés ma is működõ baloldali csoport egyike. Utolsó akciójukat 2000 június 18-án hajtották végre, amikor megölték a brit védelmi attasét, Stephen Saunders tábornokot. (Fényes nappal, motoron közelítették meg, és menet közben lőtték le.) Két évvel később, 2002-ben házilag készített bombákkal robbantottak Athénban két helyen is, egy minisztériumnál és az egyiptomi diplomáciai misszió autójánál, de nem bizonyított, hogy ezeket az akciókat valóban a November 17. (17N) hajtotta volna végre.

2.) Vörös Hadsereg Frakció, RAF (német terrorista csoport, 1967-1998):

A legnagyobb hatású baloldali szervezet, amelyik a 60-as évek diák mozgalmaiban gyökerezett a Rote Armee Fraktion (RAF) volt. Az USA-ban a vietnami háborút ellenző mozgalmak hatása a ’68-as jól ismert párizsi események után Németországra is átterjedt. Szinte kizárólag felsõ-középosztálybeli családokból származtak, és sok volt közöttük a nõ. Amikor 1967-ben az iráni sah Nyugat-Berlinbe látogatott, heves tüntetések robbantak ki, mivel számukra a sah a diktatúra jelképe volt. A rendõrség a tüntetõk közé lõtt, és halálosan megsebesített egy Ohnesorg nevû diákot. A RAF ekkor alakult meg, hogy felvegye a harcot, az úgymond rendõrállammal. Az alapító Horst Mahler ügyvéd volt, de a vezetés hamarosan átment Andreas Baader és élettársa, Gudrun Ensslin kezébe, akik ’68 májusában felgyújtottak két áruházat, hogy mozgósítsák a polgárság ellen lázadókat. A hatóság nem vette õket komolyan: Baader letartóztatása után enyhe büntetést kapott. A börtönbe belátogatott a gazdag családból származó baloldali újságíró, Ulrike Meinhof, akit élettársával meggyõztek arról, hogy toll helyett már a pokolgép a hatásos fegyver. Meinhof vezetésével 1970-ben a RAF megszöktette Baadert. 1970-72 között számos bombatámadást és bankrablást hajtanak végre. A fõ célpontok a NATO, a rendõrség, bankok, ipari konszernek. Innentől a szervezetet gyakran már Baader-Meinhof csoportnak hívják. A szervezetet katonailag a palesztinok, anyagaliag a kelet-német szervek támogatták. 

Külön háborút indítottak a Springer lapkiadó ellen - amelyik a hisztériakeltéstõl sem mentes módon számolt be a szervezetrõl - nemegyszer ártatlan családtagjaikra, ismerõseikre is támadva. 1972-ben bombatámadást hajtottak végre a Springer lapkiadó hamburgi központja ellen, mely akcióban egy ember halt meg, és sokan megsebesültek. Ugyancsak 1972-ben nagy támadás sorozatot hajtottak végre a Németországban állomásozó 7. amerikai hadsereg ellen. Ekkor a csoport kemény magja mintegy 60 emberbõl állt, és kb. 2000 szimpatizáns segítette. Ezután nagy rendõrségi hajszát indítottak, aminek eredményeképpen a három vezetõt, Baadert, Ensslint és Meinhofot elfogták. A szakértõk többsége úgy gondolta ezzel vége is a RAF tevékenységének. 1975-ig nem is történt új akció, ám akkor kezdõdött a vezetõk elleni per, és egy új generáció hallatott magáról. Terroristák szállták meg a stockholmi német nagykövetséget, és fogságba esett társaik elengedését követelték. Az anti-terrorista egységek támadásakor pedig felrobbantották az épületet. 1976-ban Meinhof öngyilkos lett. Erre válaszul a terroristák ebben az évben minden korábbit felülmúló támadássorozatot hajtottak végre. Megölték többek között Buback fõállamügyészt is. 1977-1979 közt bankelnökök, nagyválllakozók ellen hajtottak végre merényleteket.

A Vörös Hadsereg Frakció legjelentősebb akciója Hans Martin Schleyer - a Német Munkaadók Szövetsége elnökének - elrablása volt 1977 szeptember 5-én, mely során öt ember halt meg: Schleyer sofőrje, három testőre és maga Schleyer, akit 43 napnyi fogvatartás után lőttek agyon (mert nem sikerült elérniük a szervezet korábban, 1972-ben elfogott vezetőinek, Baadernek és Ensslinnek - szabadon bocsátását). Az egész túszügy egyik érdekessége, hogy a Vörös Hadsereg frakció az eset kapcsán szorosan együtműködött palesztin terroristákkal is, akik közül négyen 1977 október 13-án eltérítették a Lufhansa egyik gépét. A palesztinok a Mogadisuba (Szomália) kényszerített gép 87 utasával akarták zsarolni az NSZK kormányát és Helmut Schmidt kancellárt, hogy azok teljesítsék a RAF követeléseit. A palesztin gépeltérítőket azonban öt nap után lelőtte a GSG-9 terrorelhárító osztag. A kudarcok után Baader és Ensslin öngyilkosok lette stuttgarti börtönükben. 

Az akció után 14 évvel, 1991 december 23-án a RAF újra palesztinokkal működött együtt, mégpedig egy budapesti akcióban, mely nálunk a "ferihegyi gyorsforgalmi úti merénylet" néven lett ismert. A RAF emberei (Horst Ludwig Meyer és Andrea Klump) a ferihegyi repülőtér 1-es termináljának bejárata közelében, a gyorsforgalmi út mellett egy Fiat Tipoba bombát helyeztek le, hogy a reptérre érkező és onnan Izraelbe készülő Szovjetunióbeli zsidók buszának oda érkezésekor robbantsanak. A detonáció viszont túl későn történt, így nem történt tragédia, az elkövetők elmenekültek. Egyikük 1999-ben meghalt egy másik akcióban, másikukat elfogták és 2004-ben elítélték a ferihegyi robbantásért (12 évet kapott).

A RAF 1977 után is még 20 évig aktív maradt. 1979-ben páncélgránátot lõttek ki Kroesen tábornok a kocsijára, majd a frankfurti katonai repülõtér ellen indítottak terror akciót. A RAF 1982-ben új célpontként a globalizációt hirdette meg és összefogást más országok fegyveres csoportjaival, de a támadásaik száma tovább csökkent. 1986-ban egy újabb letartoztatási hullám során szinte a teljes szervezetet felszámolták. A RAF 1992-ben tûzszünetet hirdetett, majd ’98-ban bejelentették a szervezet feloszlását. Legalább 40 ember meggyilkolása a mérlegük.

3.) Brigate Rosse (olaszorsz terrorista csoport: 1970 – jelenleg is működik)

A Vörös Brigádok a RAF után a második leghíresebb baloldali terrorszervezet Európában. A leghíresebb terrortámadás fűzõdik a nevéhez: Aldo Moro miniszterelnök meggyilkolása, ugyanakkor szervezettsége sosem érte el a RAF-ét, de a 70-es évek feszült Olaszországában joggal tett hírnévre szert. A szervezet kezdetektől megfogalmazott célja Olaszország távol tartása a NATO-tól és a nyugati gazdasági rendszerektõl. Eredete szintén a ’68-as diákmozgalmakhoz nyúlik vissza, amelyek Itáliában is éreztették hatásukat. A BR 1970-ben alakult, amikor vezetõje Renato Curcio megházasodott. A tagok közt megtalálhatóak voltak egyetemisták, hithű katolikusok, és partizánok leszármazottai is. A támadásaik első célpontjai hazai és nemzetközi konszernek voltak. 1974-ben Curciót letartoztatják, és bár felesége kiszabadította, a következő évben újra rács mögé került. Így a szervezetben váltás következett be, és az új vezetők radikálisabbak voltak, és sokan közülük részt vettek a GRU a szovjet katonai hírszerzés által Prágában tartott kiképzésen. Ezáltal a szervezet veszélyesebb és szervezettebb lett. Ennek következményeként sikerült magukba olvasztani a többi szélsőbaloldali terrorszervezetet, amik közül a Primea Linea-nak majdnem annyi tagja volt, mint az RB-nek. Csupán 1976-ban három alkalommal gyújtották fel a FIAT torinói központi gyárát. Ugyanakkor a szervezet növekedésével a helyi csoportok önállósodtak, ez főleg az eltérő célpontokban öltött testet. A támadások elérték a terroristákat bíráló sajtót is, 1977-ben megölték a Stampa című újság fõszerkesztő-helyettesét. Az anyagi források biztosítására előszeretettel rabolták el gazdag családok gyermekeit. Sok esetben ezt a családtagok nem is jelentették be, de néhányszor így is előfordult, hogy a pénz átvétele után meggyilkolták áldozatukat.

A legnagyobb visszhangot kiváltó akciójuk kétségkívül Aldo Moro volt miniszterelnök, a legnagyobb párt, a kereszténydemokraták elnökének elrablása és meggyilkolása volt. A támadás 1978. március 16-án következett be, amikor a parlament éppen Moro javaslatára szavazott a kommunisták bevonásáról a kormányba. A támadás során megölték Moro öt testőrét. A fő követelésük az elítélt társaik szabadon bocsátása volt, de a parlamenti pártok úgy döntöttek: nem bocsátkoznak tárgyalásokba. A terroristák május 5-én meggyilkolták Morót. Ez hatalmas felháborodást váltott ki és milliók vonultak az utcára tiltakozásul, de néhányan a pártokat is vádolták, amiért nem tárgyaltak, és ezzel sorsára hagyták a politikust. Az olasz kormányzat ekkor döntötte el, végleg leszámol a Brigádokkal. A sikerhez nagy előrelépést jelentett, hogy 1980-ban elfogták Pecit, a torinói BR csoportok vezetőjét, aki korábbi elfogott társaival ellentétben hajlandó volt az együttműködésre. Saját csoportján kívül leleplezte a velencei, genovai, római csoportok számos vezetőjét és tagját, a BR bosszúból megölte ugyan Peci testvérét, de ez nem változtatott a tényen, hogy a szervezet hajója léket kapott.

1981-ben a veronai BR csoport elrabolta Dozier amerikai tábornokot, majd ’82. január elején kiszabadították néhány társukat a róvigói börtönbõl. A hatóságok összehangolt nyomozásba kezdtek, több mint ezer embert hallgattak ki, és végül január 28-án egy sikeres kommandós akcióval kiszabadították a tábornokot. Az akciót követő letartoztatási hullámban a szervezet további 150 tagját kapták el. A csoport ezzel végleg visszaszorult, bár néha követtek el újabb akciókat. 1984-ben a szervezet több börtönben lévő vezetője a támadások beszüntetésére szólította fel a még szabadlábon lévő tagokat. Jelenleg a szervezet tagjainak számát 50-re becsülik. Utolsó két támadása során 1995-ben bombát dobtak a NATO védelmi tanácsának épületére, 1999-ben pedig megölték Massimo D’Antona kormánytanácsadót.

/Cikkemben összesen 34 konkrét merényletről és terror akcióról esik szó, hosszabb rövidebb terjedelemben./

Harmat Árpád Péter