.
    

   

A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet, és az I. világháború kirobbanása

A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet, és az I. világháború kirobbanása

/Harmat Árpád Péter/

 

Ferenc Ferdinánd Habsburg főherceget, Ferenc József császár három évvel fiatalabb öccsének, Károly Lajos főhercegnek a fiát, 1896 –ban nyilvánították trónörökössé, miután apja elhalálozott és így ő következett az öröklési sorban. Ám 18 évvel később, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét Szarajevóban váratlanul meggyilkolták és ez lavinaszerű eseménysort indított el, ami az I. világháború kirobbanásához vezetett.

Valójában már a századfordulón jelentős feszültségek alakultak ki Európában. A régi gyarmatosító hatalmak – Anglia, Franciaország, Spanyolország és a Szibériát megszerző Oroszország – ragaszkodtak gyarmataikhoz, nem engedve a legértékesebb területek közelébe az újonnan nagyhatalommá váló országokat: Németországot és a Monarchiát. Az ellentétek miatt polarizálódni kezdett a kontinens: az egyik oldalon 1882 -ben létrejött a Hármasszövetség Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia részvételével, míg a másik oldalon 1904 –ben az antant, Anglia, Franciaország és Oroszország összefogásával. (Antant = Entente Cordiále, azaz SzívélyesEgyüttműködés Szervezete) A két tömb közti feszültségek évről évre növekedtek és az európai országok egy része vagy az egyik, vagy a másik csoporthoz csatlakozott. Olaszország például a franciákkal való gyarmati vetélkedése miatt először a Hármasszövetség szövetségese lett, ám később a háború kirobbanásakor semlegességet hirdetett és tárgyalásokba kezdett az antant hatalmakkal. Amikor pedig ígéretet kapott arra, hogy az antant oldalán történő hadba lépése esetén megkaphatja Dél-Tirolt és az Isztriát, nem habozott hadat üzenni Németországnak és a Monarchiának. (A háború során az Isonzó folyónál vívott harcot az osztrák-magyar csapatokkal.)

Olaszországhoz hasonlóan fordított köpönyeget Románia is, mely 1883-ban még a Hármasszövetséghez csatlakozott, ám a háború kirobbanásakor szintén az antanttal kezdett el tárgyalni. Bukovinát és Erdélyt kérte hadba lépése esetére. Amikor 1916-ban végül Anglia és Franciaország titkos ígéretet tett a kért területek háború utáni Romániához csatolására, rögtön a Monarchiára támadt. A Hármasszövetséghez mindvégig hűséges csatlakozók közé Bulgária és Törökország tartozott. Japán és az USA jó ideig mindkét tábortól távolságot tartott semlegességet hirdetve, később pedig „mindketten” az antanthoz csatlakoztak. (Az amerikaiak csak 1917 április 6 –án léptek be a háborúba, Angliát és Franciaországot támogatva)

Feszültségek Európában

Az európai nagyhatalmak viszonyában lényeges feszültségforrást jelentett a németek afrikai megjelenése. Ez az új fejlemény felül írta a két régi gyarmatosító hatalom Anglia és Franciaország évszázados vetélkedését a gyarmatokért. Az első marokkói válság során 1905 -bena független Marokkói szultánságban lázadások kezdődtek a helyi uralkodó ellen, és ezt ürügyként használta fel a közeli Franciaország arra, hogy gyarmatosítsa az észak-afrikai országot. Csakhogy közben megjelentek a térségben a németek is, és II. Vilmos nemzetközi konferencián akarta kimondatni Marokkó garantált függetlenségét. A németek egyrészt azt szerették volna elérni, hogy Franciaország ne tudjon újabb gyarmatot szerezni, másrészt bíztak abban is, hogy ha "védnök" szerepben tűnnek fel Afrikában, akkor elnyerik a helyi arab államok szimpátiáját és talán később Marokkó elfogadja, hogy védelmük garantálása érdekében "tartósan is megjelenjenek" a területükön. (Német kikötők, bázisaok, katonai erők állomásoztatása.) Számításuk azonban nem jöttbe: az Algeciras -ban megtartott konferencia ugyan kimondta Marokkó függetlenségét, ám engedélyezte a francia erők védnökségét és rendteremtő bevonulását. Ezzel úgy tűnt vége lett a válságnak. Ám hat évvel később jött a második marokkói válság 1911 -ben: a marokkói felkelés kirobbanását francia megszállás követte. Válaszul a németek egy csatahajót - a Párducot - vezényelték Marokkó partjaihoz. Pattanásig feszült a helyzet, de ekkor Anglia a franciák mellé állt és flottáját a térségbe vezényelte. A németek most is visszakozni voltak kénytelenek. Ugyancsak jelentős feszültségeket keltett, hogy Vilmos császár 1898 -ban jóváhagyta az első flottatörvényt, mely a német haditengerészet jelentős fejlesztését rendelte el. Anglia azonnal tiltakozott, mert Európa első számú, legnagyobb haditengerészete az ő kezében volt és Napóleon kora óta nem akadt ezen a téren versenytársa. A németek azonban tántoríthatatlanok voltak és Alfred Tirpitz tengernagy javaslatára kiadták a második flottatörvényt is 1900 -ban, mely végkép megrontta a két ország: Anglia és Németország viszonyát.

A Balkán, mint Európa lőporos hordója

 A két szövetség közti ellentétek a századforduló utáni években a Balkánon csúcsosodtak ki. A félsziget a 14. századtól egészen 1878-ig a Török Birodalom fennhatósága alá tartozott. Ám 1878-ban a szerb-bolgár felkelés orosz támogatással elűzte a törököket, és a II. Sándor cár érdekeit érvényesítő San Stefanói béke új államokat hozott létre a félszigeten. Orosz elképzelések szerinti határokkal létrejött Szerbia, Románia, Bulgária és Montenegro, miközben az egész Balkánon cári csapatok maradhattak. Ám ekkor Európa nagyhatalmai rosszallásukat fejezték ki az orosz előretörést illetően és 1878 –ban a Berlini Kongresszuson felül írták a San Stefanói békét. Az orosz csapatokat kivonulásra kötelezték, a megalakuló négy balkáni állam számára új határokat alakítottak ki és engedélyezték, hogy Bosznia területét a Monarchia birtokbavegye. A berlini döntés három következménnyel járt: egyrészt Oroszország végzetes módon szembekerült Németországgal és a Monarchiával (nagyrészt ezen szembenállás miatt lépett szövetségre Franciaországgal és Angliával), másrészt két táborra osztotta a balkáni államokat (Bulgária és Törökország a németek-osztrákok szövetségese lett, míg a többi állam inkább az antanthoz közeledett), harmadrészt pedig kialakult Szerbia és a Monarchia közt a szembenállás Bosznia kérdésében. Ez utóbbi probléma igazából ott gyökeredzett, hogy a nagyrészt szerbek lakta Boszniát Szerbia szerette volna megszerezni. I. Obrenovics Sándor szerb uralkodó egészen 1903 –ban bekövetkezett haláláig békés kapcsolatokat ápolt a Monarchiával, ám az új király, Karagyorgyevics Péter szembe helyezkedett Ausztriával. Első lépésben Szerbia hadfelszerelési megrendeléseit már nem Bécsnek, hanem a franciáknak adta le. Válaszul megkezdődött az 1904-1910 közt zajló úgynevezett „disznóháború”, amelyben a Monarchia lezárta határait a szerb állatbehozatal előtt. Amikor 1908 –ban a Monarchia nem csupán megszállta (okkupáció), hanem közigazgatásilag is birodalmába tagolta (annexió) Boszniát, végzetesen elmérgesedett Szerbia és a Monarchia viszonya. Bár a kis balkáni államok 1912 – 1913 közt két háborút is vívtak egymással határkérdéseik miatt, az alapvető kettéosztottság nem változott. Szerbia továbbra is az antant hatalmakat támogatta (Oroszországgal szoros barátságban) Bulgária és Törökország pedig kitartott a német orientáció mellett. (Románia „köpönyegforgató” külpolitikájáról korábban már írtam.)

A merénylet történései

A Balkánon 1914 –re pattanásig feszült helyzet alakult ki. Bosznia területén számos titkos szerb társaság alakult azzal a céllal, hogy merényletekkel destabilizálják a vitatott területeket. A társaságokat – titokban – támogatta a szerb kormány is. Ilyen szervezet volt a „Fekete kéz” nevű boszniai szerb nacionalista csoport is, Dragutin Dimitrijevics ezredes vezetése alatt. Dimitrijevics egyébként a szerb titkosszolgálatnak volt a tisztje, így kijelenthető, hogy a Fekete kézt valójában a Szerb Királyság működtette, vagy legalábbis segítette működését. Minden esetre amikor kihirdették, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse 1914 június végén Szarajevóba látogat, Dimitrijevics három ügynököt küldött Szarajevóba. A három ügynök: Gavrilo Principet, Trifko Grabežt, és Nedeljko Čabrinovićot volt. (Illetve egy második terrorista csoportot is a helyszínre rendeltek tartalékként.) Az első csoport tagjai pisztolyokat és bombákat magukkal, és mindegyiküknél volt egy-egy ciánkapszula is arra az esetre, ha elfognák őket. (Vállalták, hogy fogságba esésük előtt öngyilkosak lesznek, nehogy a vallatás során kiszedjenek belőlük Szerbiát terhelő információkat.) A Monarchia titkosszolgálatának könnyelműen kivitelezett biztonsági intézkedései miatt a szerb terroristák zavartalanul juthattak be a városba, és helyezkedhettek el a trónörökös tervezett útvonala mentén.

A főhercegi pár június 28-án reggel érkezett meg a szarajevói pályaudvarra, ahonnan egy nyitott gépkocsiban indultak meg a város polgármesteréhez. Az első merénylet-kísérletre ekkor került sor. Az egyik támadó, Nedjelko Cabrinovic délelőtt 10 óra 15 –kor gránátot dobott az autóra, de célt tévesztett és a második gépkocsiban okozott kisebb károkat. A menet folytatta útját, a sebesülteket kórházba szállították. A trónörökös meghallgatta a polgármester ünnepi beszédét, majd a hivatalos program végeztével a helyőrségi kórházba akart indulni a sérültek meglátogatására. Az autó sofőrje azonban, akit nem tájékoztattak az útvonalváltozásról, a Ferenc József úton rossz irányba fordult és a tömegben elakadt. A kialakult kavarodás kapóra jött Gavrilo Principnek, aki a hatalmas tömegben könnyedén a veszteglőkocsihoz jutott, majd közvetlen közelről két lövést adott le Ferenc Ferdinándra és Zsófiára. A hercegi pár egy órán belül belehalt sérüléseibe. A tettest még a helyszínen elfogták, és később – fiatal korából eredően – életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. (Princip az első világháború befejezése előtt meghalt a börtönben tuberkulózisban.)

A merénylet után az események felgyorsultak és lavinaszerűen vezettek egy nemzetközi konfliktushoz. A Monarchia vezetésének nagy része Szerbiát vádolta a merénylettel és bosszút követelt. Végül Bécsi vezetés a németekhez, legfőbb szövetségesükhöz fordult tanácsért. A németek megtárgyalták az ügyet és Helmuth Johannes Ludwig von Moltke vezérkari főnökre hallgattak, aki szerint a háború most kecsegtet a legtöbb sikerrel, hiszen Anglia gyenge, Franciaország legyőzhető, Oroszország pedig még nem fejezte be vasúti hálózatát, mely, ha elkészül, mobilabbá teheti hadseregüket. A döntés tehát a merénylet utáni napokban megszületett: háború. A Monarchia ultimátumot küldött Belgrádnak, melyben szándékosan az ország szuverenitását sértő módon követelte a bűnösök felkutatását. Most a szerbeken volt a sor, hogy mérlegeljék a helyzetet. Miután azonban II. Miklós orosz cár maximális támogatásáról biztosította Szerbiát egy esetleges fegyveres konfliktusban, a szerbek szembeszegültek a Monarchiával. Nem maradt más hátra, mint az, hogy 1914 július 28 –án a Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ez a dátum és esemény tekinthető az első világháború kezdetének. Napokon, heteken belül a három antant állam és a hármasszövetség országai sorra hadat üzentek egymásnak és 1914 nyarán megkezdődtek a harcok. Az első világháború több mint négy évig tartott és 1918 november 11 –én ért véget. Összesen 15 millió halálos áldozatot követelt.

Harmat Árpád Péter