.
    

   

Az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc

Az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc

/Harmat Árpád Péter/

 

A reformkor (1830-1848) politikai küzdelmei után – melyben meghatározó szerepet játszott gróf Széchenyi István mellett Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc és Kossuth Lajos is – egy sor európai forradalomra volt szükség – például Bécsben és Pesten is - ahhoz, hogy az osztrák császári udvar végre meghajoljon a magyar reformtörekvések előtt. 1848 április 11-én V. Ferdinánd császár szentesítette azokat a törvényeket, melyek hazánkat kivezették a feudalizmusból és végre modern, alkotmányos monarchiává változtatták Magyarországot. Csakhogy a forradalmak lezárulását követően a Habsburg dinasztia visszakozni készült és elhatározta, hogy hazánkat visszakényszeríti az abszolutizmus rabigájába.

Magyarország azonban felkészült az ellenállásra: az első népképviseleti országgyűlés 1848 júliusában  Kossuth kérésére pénzt és hadsereg-felállítást szavazott meg a várható harcokhoz. Kossuth toborzóútra indult az Alföldre, hogy hazánk elég számú katonával tudja visszaverni a szerb-román-horvát nemzetiségek és a készülődő osztrák főerők támadásait.

Az Udvar 1848 szeptember 28 -án Lamberg Ferenc altábornagyot küldte Pestre, hogy a császár nevében átvegye a hatalmat az ország felett, mégpedig a magyar országgyűlés és a nem régiben megalakult Batthyány-kormány félreállításával. Ezzel a lépéssel Ausztria és Magyarország közt hadiállapot alakult ki. Ám Kossuthék azonnal hatálytalanították kinevezését, a feldühödött pesti tömeg pedig meggyilkolta a helytartónak szánt Lamberget. A várható harcok idejére Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) jött létre Kossuth elnökletével. Az október 2-án felbomló Batthyány-kormány helyett a végrehajtó hatalom az OHB kezébe került. 

A harcok kezdete

Bár a szabadságharc első komolyabb fegyveres összecsapásai 1848 júniusában a szerbek lakta délvidéken kezdődtek, Jellasics horvát bán osztrák biztatásra megindult csapatai voltak az első reguláris erők, melyek külső támadást intéztek az alkotmányos, forradalmi Magyarország ellen. A horvát sereg 1848 szeptember 11-én lépte át a határt és indult meg Pest felé. Ám Pákozdnál és Ozoránál a magyarok kettős győzelmet arattak felettük. A pákozdi csatában szeptember 29-én Móga János magát Jellecsicsot verte meg, az ozorai csatában pedig Görgey Artúr és Perczel Mór a horvát segédhadak felet arattak diadalt. (A magyar sikerek után, október 15-én Görgeyből a magyar honvédsereg egyik legfiatalabb tábornoka lett.)

Jellasics csúfos vereségét követően Bécs felé menekült csapataival, hogy osztrák „gazdáival” egyesülve tudja folytatni később a harcot a magyarok ellen. Az osztrák fővárosban azonban épp a harmadik bécsi forradalom zajlott. A magyarok terve így az azonos célokért küzdő bécsi forradalmárokkal való egyesülés lett. A Móga János vezette magyar erők az osztrák határhoz érve egy ideig vonakodtak átlépni Ausztriába, ám Kossuth határozott parancsára végül Schwechat felé indultak. Közben Windischgratz herceg le tudta verni a bécsi forradalmat, így megakadályozta a magyarok egyesülési tervét. Az első osztrák-magyar összecsapásra végül 1848 október 30-án Schwechatnál került sor és sajnos magyar vereséggel zárult.

Az osztrák támadás

Ausztria hatalmas sereggel készült Magyarország megtámadására. Az offenzíva előtt azonban  még félreállították az áprilisi törvényeket szentesítő V. Ferdinándot és helyette 1848 december 2-án az alig 18 éves Ferenc Józsefet emelték trónra. Az új uralkodó hitelesen mondhatta: ő aztán nem írt alá semmit a magyaroknak. Az osztrákok főserege Windisgratz vezetésével a Duna mentén tört Pest felé, a második erő északról Schlick tábornok vezetésével Kassa felé haladt, Erdélyben pedig Anton Puchner indult meg a székely – magyar csapatok ellen.

A fő hadszínteret persze a Pest felé haladó csapatok jelentették. A túlerőben lévő osztrákok 1848 decemberében folyamatosan szorították vissza Görgeyt, aki vitába keveredett Kossuthal. A vita lényege arról szólt, hogy Kossuth katonai kérdésekbe is beleszólva nem értette, hogy Görgey miért hátrál állandóan, ahelyett, hogy lábát megvetve megállítaná Pest előtt az osztrákokat. Végül Kossuth inkább Perczel Mórhoz fordult és arra utasította arra, hogy bármi áron, de állítsa meg Pest előtt az osztrákokat. Így következett a feleslegesen „bevállalt” és elhibázott Móri csata 1848 december 30-án, melyet a magyarok elvesztettek, az osztrák sereg pedig Görgey csapatait végleg visszaszorítva elfoglalhatta Pestet.

A diéta és az OHB Debrecenbe menekült, az úgynevezett békepárt pedig az osztrákokkal még ekkor is megegyezést kereső Batthyány és Deák vezetésével még egy utolsó kísérletet tett a Windisgrtatzel való tárgyalásra. (A bicskei találkozó teljes kudarccal zárult, az osztrák herceg hallani sem akart egyezkedésről: Batthyányt elfogatta, Deáknak pedig haza kell térnie birtokaira.)

Az új magyar haditerv

Közben új magyar haditerv született: a Felső-tiszai csapatösszevonás elrendelése, mely minden magyar erőt a Tisza felső folyásához rendelt, egy későbbi ellentámadás előkészítéséhez. Görgey téli hadjárata 1848 december 14 és 1849 február 10 közt lehetővé tette, hogy Kossuthék biztonságban Debrecenbe érjenek és ott megvárják a csapatösszevonásokat, hiszen lekötötte Windischgratz seregét, mely inkább követte Görgey csapatait a Felvidékre attól félve, hogy a feldunai magyar hadtest esetleg Bécs felé fordul, mint hogy Debrecen támadja.   

Görgey 1849 januárjában Vácon és a Felvidéken keresztül vonult a Hernád völgyéhez, Kassa alá. A felvidéki hadjárat fontos csatája volt a Branyiszkói csata (1849 február 5.) melynek hőse Guyon Richárd áttört a branyiszkói hágon és egyesülni tudott Kassán Klapka György csapataival. A Felső-Tiszánál összevont sereg élére Kossuth a lengyel Henrik Dembinszkyt nevezte ki, mert megingott bizalma Görgeyben. A bizalomvesztés oka: Görgei váci kiáltványa volt. Ezt Kossuth úgy értelmezte, hogy serege függetlenedni akar tőle. A Dembinszky vezette sereg azonban Kápolnánál vereséget szenvedett az osztrákoktól, 1849 február 27-én. Windischgatz teljes győzelmet jelentett az Udvarnak, Bécs pedig ennek hatására kiadta az Olmützi alkotmányt, mely felszámolta a vármegyerendszert és egy 5 tartományú, központosított birodalmat hozott létre.

A kápolnai csata után a tisztikar felmondta az engedelmességet Dembinszkynek és Kossuth a helyszínre sietve Görgeyt sejtette a lázadás mögött. Szemere tisztázta a helyzetet így Kossuth újra Görgeyt nevezte ki főparancsnoknak.

Erdélyi harcok

Erdélyben a magyarokkal szemben ellenséges románság a balázsfai gyűlés után (1848 május 15-17.) összefogott Anton Puchner tábornok osztrák csapataival és megtámadta az erdélyi magyar csapatokat. November közepén kezükre került Kolozsvár is. Félő lett, hogy Erdély megszerzése után kitörnek majd az Alföldre is, hátba támadva a magyarországi erőket. Ám a székelyek összefogtak, felkelést hirdettek és meggátolták ezt. A székelyeket leverték ugyan, de 1848 decemberében Jozef Bem került az erdélyi magyar csapatok élére, aki a csucsai szorosból ellentámadást indított. 1848 karácsonyára visszavette Kolozsvárt, majd 1849 február 9-én Piskinél is nagy győzelmet aratott, sőt 1849 március 11-re visszavette Szebent is. 1849 júniusára gyakorlatilag kiűzte a császáriakat Erdélyből.

A tavaszi hadjárat - az ország felszabadítása

1849 márciusában az egri haditanácson született meg a terv: nagyarányú ellentámadást indítanak a magyarok a Tiszától, és ennek során bekerítik Windischgatz erőit is. Az offenzíva 1849 április 2 és május 21 közt zajlott és sorozatos győzelmeket hozott a hatvani, tápióbicskei, isaszegi csatákban. A hadjáratot Görgey vezette, de részt vett benne: Aulich Lajos, Damjanich János és Klapka György is. A magyar sereg Gödöllőnél, majd Komáromnál sem tudta bekeríteni az osztrákokat, ám a nagysallói diadal után, április 19 -én lehetővé vált a bekerített Buda visszavétele.

A függetlenség kimondása

A sorozatos győzelmek után Kossuth két dologtól kezdett tartani: egyrészt attól, hogy a képviselők egy része (békepárt) egyezkedni kezd Béccsel, és esetleg békét köt a háta mögött, másrészt attól, hogy a szabadságharc elszigetelődik és nem lesz ország mely támogatná a magyarok harcát. Mindkettő megoldást kínált a Habsburg-ház trónfosztásának és a függetlenségnek a kimondása. Erre 1849 április 14-én került sor a debreceni nagytemplomban. Itt született meg a magyar Függetlenségi nyilatkozat is, április 19-én!

Az új berendezkedés szerint Kossuthot kormányzóvá választották és új kormány alakult: Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter, Görgey Artúr hadügyminiszter, Batthyány Kázmér külügyminiszter (távoli rokona Batthyány Lajosnak), Duschek Ferenc pénzügyminiszter, Vukovics Sebő igazságügy miniszter, Horváth Mihály közoktatási miniszter, Csány László pedig közlekedési miniszter lett.

A függetlenség kimondása után Buda visszavétele sürgős lett, hisz milyen független állam az, melynek fővárosa idegen kézen van. Ám a visszavétel elhúzódott, három hétig is eltartott és csak 1849 május 21-re sikerült!

Az orosz beavatkozás

I. Ferenc József segítséget kér az oroszoktól:1849 májusára Ausztria vereséget szenvedett a magyar szabadságharctól, egyetlen esélye a győzelemre az lett, ha szövetségesétől, Oroszországtól kér segítséget! Így Ferenc József 1849 május 1-én a Szent Szövetségre (1815) és a Münchengratzi Szerződésre (1833) hivatkozva fegyveres segítséget kért I. Miklós cártól, aki május 9-én 200 ezres hadat indított a magyar szabadságharc leverésére!

1849 június 15-én 200 ezer orosz és 66 ezer osztrák katona zúdult hazánkra, több irányból. Az oroszok főereje Ivan Paszkevics hercig vezetésével északról, a Kassa-Miskolc útvonalon közeledett, az osztrákok pedig Julius von Haynau táborszernagy vezetésével a Duna mentén törtek Pest felé. Erdélyben az orosz-osztrák seregeket Alexandr Lüders irányította a Tömösi szoroson át Brassó felé haladva. A magyarok egyetlen esélye az időhúzás volt, amíg valamelyik európai nagyhatalom be nem avatkozik. Ám ez sajnos nem történt meg.

A magyar vezetés 1849 nyarán megpróbált megegyezni a nemzetiségekkel, hogy legalább velük ne kelljen harcolnunk: Először a szerbekkel tárgyaltak, de a szerbek nem elégedtek meg a nyelvhasználati jogokkal, területi autonómiát akartak. Így a tárgyalások velük nem vezettek eredményre. Kossuthék másodszor a románokkal tárgyaltak. Ennek során előbb Ian Dragos tárgyalt Buteanuval, de közben Arudbányán kiújultak a román-magyar harcok és meghalt Dragos. Később Nicolae Balsescunak sikerült kiegyezni a magyarokkal július 14-én. Ennek figyelembe vételével született meg 1849 július 28-án (túl későn) a nemzetiségi határozat! Széleskörű nyelvhasználatot tartalmazott,  de hangsúlyozta azt is, hogy magyar az államnyelv és senki nem kaphat területi autonómiát!

Viták a haditervről

Két haditerv született. Görgey haditerve Komárom térségében tervezte összevonni a magyar erőket. Ennek kétségtelen előnye volt, hogy a komáromi vár magyar kézen állt, és ha itt összpontosult volna a magyar sereg, akkor Ausztriát is fenyegetni tudtuk volna. Bécs közelsége miatt az osztrák seregek egy része Bécset kellet volna, hogy védje. Dembinszky haditerve a Szeged-Arad térségbe vonta volna össze a magyar erőket. Itt azonban a várak ellenséges kézen voltak, és Ausztriát sem tudtuk fenyegetni. Sajnos Kossuth Dembinszky tervét fogadta el.

Az utolsó csaták

A Dembinszky-terv szerint a magyar csapatok két útvonalon haladtak a Szeged-Arad összevonási pontra: Görgey 30 ezres serege, a sikertelen komáromi csatákat követően (lásd képünket) a Felvidéken át az oroszok lekötésével, a Debrecen-Arad útvonalon haladt. (Tokajnál kelt át a Tiszán.) A Dembinszky vezette főserege pedig 55 ezeres fővel a Duna-Tisza közén keresztül vonult Szegedre (Buda alól).

Görgey Debrecennél ütközött meg a Paszkevics vezette oroszokkal, kisebb vereséget szenvedve, Dembinszky pedig Szeged alatt, Szőregnél veszített Haynautól (1849 augusztus 5.). A magyar fősereg a szőregi csata után Temesvárra vonult, ahol a főparancsnokságot Dembinszkytől Bem József vette át. Bem erdélyi csapatait néhány nappal korábban 1849 július 31-én a segesvári csatában verték szét (itt esett el Petőfi is), majd Nagycsűrnél szenvedtek vereséget (aug.6 –án).

A szabadságharc utolsó csatája Temesvárnál zajlott, ahol Haynau 1849 augusztus 9-én győzte le a Bem vezette magyar főerőket. Mivel a főerők veszítettek, így a Görgey vezette másik magyar sereg, mely Aradnál állomásozott feladta  a harcot. Kossuth augusztus 11 -én lemondott, a hatalmat Görgeyre ruházta és elmenekült az országból. Görgey 1849 augusztus 13-án Világosnál az oroszok előtt tette le a fegyvert.

Ha a szabadságharc vereségének legfőbb okait boncolgatjuk, akkor első helyen kell megemlítenünk, hogy az osztrák hívó szavára megjelent hazánkban a hatalmas orosz hadsereg, miközben Kossuthék egyetlen külföldi hatalom támogatását sem tudták megnyerni. Ugyancsak fontos kiemelnünk, hogy a magyar szabadságharcnak mindvégig ellenségei voltak a nemzetiségek, akik kezdetektől jelentős magyar erőket kötöttek le a harctereken. A magyarok harca elszigetelt maradt, így a sokszoros túlerő maga alá gyűrte.

Az ifjú Ferenc József császár előbb az aradi vértanúk kivégeztetésével, majd Haynau 11 hónapos rémuralmának támogatásával állt bosszút a rebellis magyarokon. Népünk azonban 1848/49 –ben egyszerre bizonyította összefogásra képes erejét és küzdeni képes elszántságát, mellyel kétségtelenné tette: a magyarság szabadságra született.

 

Harmat Árpád Péter