.
    

   

A thermopülai csata és a 300 spártai

A thermopülai csata és a 300 spártai

/Harmat Árpád Péter/

 

Ki ne emlékezne tanulmányaiból a 300 hős spártai katona történetére, akik egytől egyig életüket áldozták hazájukért, a hatalmas túlerőben lévő perzsa sereg elleni harcban? Példájukat majd 2500 éve őrzi az emberi emlékezet szerte a világon. (Augusztus 11, a thermopülai csata évfordulója.) A társaik megmeneküléséért és a Hellasz  megvédéséért harcba induló ókori hősök történetének megértéséhez nem árt megismernünk a görögség ókori körülményeit és a 2500 évvel ezelőtti göröghon viszonyait illetve a spártai katonaállam működését.

A Krisztus előtti 6. századra az ókori Európa délkeleti részein letelepedett görög törzsek (dórok, iónok, aiolok, akhájok) fejlett világot hoztak létre. A lakosság úgynevezett poliszokban élt, melyek önálló városállamokként működve a kultúra megannyi fellegvárát alkották. Az egyes poliszokat csupán három lényeges elem kötötte össze: a közös nyelv, a közös hitvilág (közös istenek imádata és tisztelete) illetve a Krisztus előtt 776 –tól négyévente megtartott olimpiai játékok szokása.(Görög istenek itt: link)

Egyes poliszokban egyeduralkodók (türannoszok) birtokolták a hatalmat, másutt kialakult a demokrácia (pl. Athén városában) és voltak katonaállamok is, ahol a lakosság csak a harcnak és a háborúknak élt (ilyen volt Spárta). A városállamok közül Athén fejlődött legintenzívebben, hiszen ott a Krisztus előtti 6. század közepétől (Szolón hivatali idejétől) a szabad kereskedelmet pártoló demokratikus berendezkedés lett a jellemző. A polisz vezetésében és a lakosság tagjaira vonatkozó törvények megalkotásában mindenki részt vehetett. A népgyűlés volt a legfőbb döntések helyszíne, ahová a polisz minden polgára elmehetett. Fontos szerv volt még a kormány szerepét betöltő bulé és a népbíróság (heliaia) is, melyekbe választás, később pedig sorsolás útján szintén mindenki bekerülhetett. Virágzott tehát a demokrácia, a kereskedelem és a kultúra. 

A legendás spártai katonaállam

A görög poliszok alkotta Hellasz legjelentősebb városállamai közé tartozott Athén mellett a Spárta is, mely a Peloponnészoszi-félsziget dórok lakta déli részén hozott létre erős katonaállamot. (Erről bővebben itt: link) Spárta berendezkedése szöges ellentéte volt az athéninak, hiszen itt az állam élén két király állt, akiket a vének tanácsa (gerúszia) és a felügyelők köre (ephoroszok) segített a hatalomgyakorlásban. Ám nem csupán segítették, hanem egyúttal ellenőrizték is királyaikat, akik közül az egyik a hadsereget vezette, a másik pedig afféle szakrális vezetőnek számított. Spártában is volt ugyan népgyűlés, de annak hatalma lényegesen korlátozottabb volt, mint Athénban. A spártai állam alapját a katonáskodó dór népesség uralma jelentette a helótáknak nevezett leigázott őslakosság felett. (A helóták népe egy akháj eredetű etnikum volt, mely még a hódító dórok megérkezése előtt telepedett meg a félszigeten.)

Az ókori világ legjobb, szinte legyőzhetetlen harcosait - évszázadokon keresztül -Spárta adta. Tulajdonképpen az egész spártai társadalom egy nagy katonai kiképzőtábort alkotott. Az egészséges fiúkat 7 éves koruktól 30 éves korukig az állam nevelte és látta el feladatokkal. Kor szerinti csoportokban katonai táborokban éltek és itt kaptak katonai képzést. Addig gyakorolták a lándzsával, karddal való harcot, míg kegyetlen, hatékony és tökéletes gyilkológépekké nem váltak.Később, a krüpteia során kellett a spártai fiataloknak bizonyítaniuk, hogy egyetlen tőrrel is képesek napokig életben maradni a természetben, miközben meg tudnak gyilkolni egy-egy helótát is. (A kegyetlen próbatétel után váltak teljes értékű spártai harcosokká.) A spártai férfiak később sem halásztak, nem műveltek földet, nem űztek ipart és nem kereskedtek, csak harcoltak. Ha nem harcoltak, akkor gyakorlatoztak, és ha nem gyakorlatoztak, akkor a társaikkal csiszolták stratégiai képességeiket, ütközetek felidézésével. A gazdálkodás alantas nyűgét a leigázott és szinte rabszolgasorban tartott helótáknak kellett viselniük. Ők dolgoztak a földeken és állították elő az élelmet, melyet aztán át is kellett, hogy adjanak a spártaiaknak. Csak annyit tarthattak meg, amennyiből épp meg tudtak élni. A spártaiak állandóan szemmel kellett tartaniuk a lázadásra kész helótákat, akik lényegesen többen voltak. Az állandó őrködés és háborúzás minden idejüket kitöltötte, így a családi kötelék nem sokat számított Spártában. Sokkal fontosabb volt a kapcsolat a katona-társakkal, a falanx-szellem ébren tartására és testük edzése. A spártaiak testi ereje, futó-, és állóképessége legendás volt. Professzionális katonai képességeik, erejük, tapasztalataik, és stratégiai tudásuk miatt a spártai katonák a Krisztus előtti 10. és 4. század közt - a makedón előretörésig - gyakorlatilag legyőzhetetlenek voltak.

A hoplita harcosok felszerelésének legfontosabb eleme a kerek pajzsvolt, a nevüket is erről kapták; a görög hoplon szóból, ami pajzsot jelent. A pajzs kb. 1 méter átmérőjű volt, a bal kezet kellett a közepén lévő kartartón átbújtatni, majd átnyúlni a másik szélén lévő fogantyúig, és azt megmarkolni. Rendszerint faszerkezettel és bronz borítással készítették, és a súlya kb. 10 kiló volt, ami nagyon sok, főleg ha számításba vesszük, hogy csatában egész nap kézben kellett tartani, de nagyobb szégyent, mint hogy az ember leeressze a karját, és elejtse a pajzsot, elképzelni sem lehetett. A pajzs felületét vagy festéssel, vagy művészi domborművekkel díszítették. A spártaiak egy egyszerű "lambda" jellel, ami a hazájuk nevének kezdőbetűje volt: Lakedónia. A spártai harcosok támadófegyverei nem igazán voltak látványosak. Közülük a lándzsa volt a fontosabb: 2-3 méter hosszúságú fanyél, egyik végén vasheggyel, ezzel igyekeztek az ellenséget megsebezni, a másik végén levő heggyel pedig, amely bronzból készült, a lándzsát a földbe lehetett szúrni, s ez segített a fej felett tartott lándzsa kiegyensúlyozásában is. A fogás helyét gyakran bőrszíjjal tekercselték. Az üldözéssé fajuló harc és a közvetlen ember-ember elleni küzdelem fegyvere a rövid pengéjű, egyenes kard. A kard pengéje vasból, tartozékai inkább bronzból, esetleg valamilyen más anyagból készültek. Vállon átvetve hordták, az ütközet kezdetekor nem tartották kézben.

A hoplita harcmodor lényege a falanx (phalanx) alkalmazása volt. A falanx úgy jött létre, hogy 50 hoplita harcos állt egymás mellé, illetve 7-8 sorban egymás mögé, sűrű alakzatot teremtve. (Néha előfordult, hogy 16 soros falanxok is felálltak.) Minden katona bal karjára pajzs van felfűzve, amellyel félig saját testét, félig a mellette álló jobbját védte. A falanx jobb szélén álló gyalogos ebben a felállásban védtelen maradt, ezért erre a helyre mindig a legbátrabbakat állították. (A jobb oldalon harcolni mindig dicsőségnek számított!) Támadásnál a hopliták első sora előre nyújtotta lándzsáját, míg a hátrébb állók az előttük harcolók vállaira támasztva tartották előre fegyvereiket. Ily módon a falanx egy mozgó, pajzsokkal védett lándzsaerdőre emlékeztetett. Fontos volt a begyakorolt együtt mozgás, és a fegyelem, de a legfontosabb a bizalom volt. Ha ugyanis valaki az alakzatban megijedt és elfutott, akkor a szomszédjának jobb oldala védtelen maradt és az egész falanx „lebonthatóvá” vált. A falanx harcmodor egészen a rómaiak hódításáig uralkodó maradt az ókorban.

Jelentős hellén polisznak számított még Athén és Spárta mellett Korinthosz, illetve Megarra is, melyek a két említett város közt, a Korinthoszi földszoroson feküdtek. Fontos még kiemelni az Athéntől északabbra fekvő Thébait is, mely idővel Athén egyik nagy konkurense lett. A sok polisz közül azonban egyik sem vette annyira komolyan és egyik sem űzte olyan professzionálisan a háborúzást, mint az ősi Spárta.

Az első görög-perzsa háborúk

A 6. századi ókori világ másik nagy civilizációját a Perzsa Birodalomhozta létre. A Hellesztól keletre elterülő óriási állam élén a mindenható perzsa király despotikus teljhatalommal uralkodott. Mesés gazdagság jellemezte birodalmát, mely egészen Indiáig nyújtózott. A perzsa sereg legendás hírnévre tett szert, mivel a legyőzhetetlenség mítosza lengte körül. Több százezer perzsa harcos hódításaival évről évre gyarapodott az ókor legnagyobb állama. A görögökkel való összeütközés elkerülhetetlennek látszott. A perzsa partokon élő görögök lázadása volt az első eset (Krisztus előtt 500 körül), amikor a két nép fegyveres harcot kezdett egymással. Később Kr.e. 492 –ban Dareiosz perzsa király indított óriási támadást a görög poliszok ellen. Ám ez a támadás egy tengeri vihar miatt elakadt, így két évvel később újabb perzsa invázió indult a Hellasz irányába. Ennek a támadásnak a legfontosabb csatája Maratonnál zajlott. Itt a görögök szinte csodával határos módon - Miltiádész vezetésével - arattak győzelmet a túlerő felett. Következett a Krisztus előtti 480-as esztendő, amikor az új perzsa uralkodó, Xerxész újabb – minden eddiginél nagyobb – támadásra készült a görögök ellen.

A perzsa invázió (Kr.e. 480)

Athén lakossága és vezetői számítottak egy újabb nagy perzsa invázióra, de a védekezés módjáról nehezen tudtak megegyezni. Themisztoklész és a mérsékelten konzervatív Ariszteidész a népgyűlésben vitatkozott a helyes stratégiáról. Ariszteidész nem támogatta a tengeri kereskedelmet és hadihajó-építést, így a hoplitasereg fejlesztését pártolta.Themisztoklész viszont az őt támogató démosz iparos és kereskedő rétege miatt a tengeri kereskedelmet pártolta, és úgy látta Perzsiát a tengeren kell legyőzni. Végül i.e. 488 –ban Themisztoklész álláspontját fogadta a népgyűlés, Ariszteidészt pedig 10 évre száműzték Athénból. Themisztoklész hozzáfoghatott a hajóépítési programhoz, melynek során a Lauroni aranybányák jövedelméből 180 db három evezősoros triérészt épített Athén.

Perzsa előkészületek: I. Dareiosz halála után fia Xerxész (úr: i.e. 485 – i.e. 465) vette át a birodalom irányítását és azt a küldetést, hogy meghódítsa a görög területeket. Így az új király követeket küldött a görög városállamokba, ám a követjárás eredménye hasonló volt a 10 évvel korábbihoz. Eltérés talán csak abban mutatkozott, hogy ezúttal több város esetében az Athén ellenesség is szerepet játszott a Perzsa követek „baráti” fogadásában. Thébaj például i.e. 508-ban Spárta oldalán vett részt az athéni Hippias elűzésében, és miután Athén a városban maradt spártaiakat elűzte, büntetőhadjáratot indított Thébaj ellen is. A város így Athén ellenes érzelmű maradt. A perzsák a harmadik hadjáratuk előtt többféle előkészületet is megtettek. Például az athoszi földnyelven csatornát építettek abból a célból, hogy ne kelljen megkerülniük a félszigetet, mely i.e. 492-ben pusztító viharával okozta sok ezer perzsa katona halálát. Emellett hídépítésbe kezdtek a Hellészpontoszon, és raktárak létesítettek a trák partokon. A támadás Szardeiszból indult, mintegy 200 ezres óriási létszámmal.  Külön érdekesség, hogy a korabeli világ leghatalmasabb hadseregét Herodotosz 5 millió fősnek gondolta. (A 200 ezer katona szinte felfoghatatlan nagyságú számnak tűnhetett akkoriban.) A perzsa flotta Ejonból Athoszon és Thermán keresztül hajózott Athén felé.

A görögök i.e. 481-ben az Istmoszon található Korinthoszon tanácskoztak arról, hogy hol és hogyan kíséreljék meg a korabeli világ legnagyobb haderejének megállítását. A gyűlésen 31 állam követe vett részt, melyen megjelentek a Spárta vezette Pelopponészoszi szövetség vezetői is. A gyűlés legfőbb döntése a közös, perzsa ellenes összgörög haderő spártai vezetése és a perzsák Tempé völgyében történő megállítása volt. Amikor azonban hír jött annak, hogy Thesszália behódolt a perzsáknak, új helyet kellett választani a perzsák megállítására. A választás a thermopülai szorosra esett. Itt ugyanis a földrajzi viszonyok lehetővé tették, hogy egy kisebb haderő is sikeresen verjen vissza egy számbeli túlerőben lévő sereget. A tanácskozás azonban számolt annak lehetőségével is, hogy esetleg a perzsák majd mégis áttörnek a szorosban. Erre az esetre azt tervezték, hogy kiürítik Athént, és minden erejüket az isztmoszi szoroshoz vonják, melynél falat emelnek, a Pelopponészosz védelmére.

A tehrmopülai csata és hatásai

Összesen nagyjából 8000 főt számláló (Diodórosz adata) görög sereg vonult a szoroshoz, Leonidas spártai király vezetésével. A csata első napjaiban az alig 14 méter széles szorosban a görögök szó szerint vállvetve, phalanx-felállásban védelmezték az átjárót. Bár 5 ezer perzsa íjász lőtte őket folyamatosan, pajzsaik révén átvészelték a legendásan gyilkos nyílzáporokat. (Egy anekdota szerint, melynek valóságtartalma nem bizonyított: a perzsa király a csata kezdetén megüzente a görögöknek, hogy nyilai elsötétítik majd a Napot, mire a spártaiak azt válaszolták: „akkor legalább árnyékban harcolunk”). Az első két nap a perzsák vesztesége sokszorosan haladta meg a görögökét, így Xerxész még a perzsa „elitalakulatot” a halhatatlanokat is bevetette. Ám a legjobb perzsa egységek sem boldogultak a zárt spártai phalanx -al. Végül a perzsa támadás ötödik napján egy Ephialtész nevű malisi (helybéli) görög – magas pénzjutalom fejében - megmutatta a perzsáknak az Anopaia ösvényt, melyen keresztül a szoros megkerülhető volt. Összesen 20 ezer perzsa indult meg az ösvényen, hogy hátba támadja Leonidasz katonáit. Amikor a görögök számára világossá vált, hogy elárulva őket, a perzsák a szoros mindkét végén támadhatnak, azt a döntést hozták, hogy megosztják erőiket. A Leonidasz vezette 300 legbátrabb spártai és a thébaiak feláldozva magukat a szorosban maradnak, és addig tartják fel a perzsákat, amíg csak tudják, és amíg mind el nem hullanak. Ezen idő alatt pedig az eredetileg 8000 fős görög sereg többi része visszavonul az Iszthmoszhoz. A tervet végrehajtották. A csata döntő napján a spártaiak hosszú lándzsákkal, majd rövid kardokkal küzdöttek. Egészen estig képesek voltak kitartani, de akkorra egy sziklafalhoz szorultak, ahol a perzsa íjászok mindegyiküket lenyilazták. Bár Leonidasz minden katonájával együtt hősi halált halt, a görög sereg megmenekült a biztos pusztulástól. A relatív sikert növelte, hogy a thermopülai csata idején az Artemisison foknál (Euboja északi csúcsán) részben a vihar, részben görög hajók miatt a perzsa flotta súlyos veszteségeket szenvedett.

A thermopülei csata után a perzsák Athénhoz vonultak, ám a várost – hála a tehrmopülei hősöknek – volt idő kiüríteni és a környező szigetekre menekíteni. A görögök tengeri csatát kezdeményeztek a perzsákkal, melyre végül a szűk szalamiszi öbölben került sor. Itt az óriási perzsa hajók hátrányban voltak a kisebb és fürgébb görög triérészekkel szemben, így vereséget szenvedtek. Ennek ellenére a perzsa sereg Athénban maradt. Egy éves perzsa elnyomás vette kezdetét, mely alatt Xerxész nem indított támadásokat a Peloponnészosz felé. Végül Kr.e.479-ben a két sereg Plataia mellett (Athén közelében) mindent eldöntő csatára szánta el magát. Az ütközetben a görögség színe-virága részt vett, hisz a tét óriási volt: a perzsa uralom kiterjesztése és tartóssá válása, vagy a szabadság. A csatát végül a Pauszaniasz (spártai vezér) vezette görög sereg nyerte meg. A perzsáknak távozniuk kellett göröghonból, és a későbbi évszázadokban már nem is indítottak újabb, nagy támadásokat a görögök ellen. Sőt, 145 évvel később egy bizonyos Nagy Sándor vezetésével a makedón-görög seregek voltak azok, akik meghódították a hatalmas Perzsiát. Ám még ekkor sem akadt senki az ókori világban, aki ne emlékezett volna azokra a hősökre, akik annak idején, Thermopülánál életüket áldozták hazájukért.

Harmat Árpád Péter