.
    

   

A nikápolyi csata (1396)

A Nikápolyi csata

/Harmat Árpád Péter/

 

A középkori Európa történelmének egyik legjelentősebb csatája a Balkánon fekvő Nikápoly városa mellett zajlott, mégpedig az 1396 szeptember 12-én megkezdődő hadműveletekvégpontjaként szeptember 25-én.  A Bolgár Birodalom középső (északi) részén, a Duna déli oldalán azaz jobb partján fekvő Nikápoly mellett folyó küzdelem tétje Európa elözönlése, és oszmán fennhatóság alá kerülése volt. Ebben a korban a kontinens két nagy birodalom árnyékában élt: az egyik a Német-Római Birodalom volt, melynek élén Luxemburgi Zsigmond állt (aki mellesleg a magyar trónt is birtokolta), a másik nagyhatalomnak pedig az évtizedek óta terjeszkedő Oszmán Birodalmat tekinthetjük. A török szultán, I. Bajezid (1389-1402) tehetséges hadvezérként befejzte apja, I.Murád életművét. a Balkán túlnyomó részének meghódítását. Következhetett Európa megszerzése, aminek első lépését a Nikápolynál támadó keresztény sereg legyőzése jelentette.

A Nikápolynál harcoló felek egyike tehát a Német-Római Birodalom későbbi császára, Luxemburgi Zsigmond vezette keresztény hadsereg volt, míg a másik felet az I. Bajezid vezette oszmán haderő adta. Ami az összecsapó erők nagyságát illeti: a keresztény hadsereg, amelyet főleg magyar, francia, német, lengyel és román csapatok alkottak, 20-22 ezer főt számlált, míg a törökök 35-40 ezren lehettek. A keresztény seregen belül Veszprémy László nyomán a magyar had harcoló létszámát tíz-tizenkét ezer főre, a nyugat-európai lovagi hadak együttes létszámát nyolc–tízezer főre, a havasalföldi segédhadét mintegy kétezer főre becsülhetjük.

Luxemburg Zsigmond leendő Német-Római császár és magyar király a törökök balkáni terjeszkedését látva hamar elismerte, hogy egymaga nem mérkőzhet meg az ellenséggel, ezért szövetségről kezdett tárgyalni Velencével és VI. Károly francia királlyal. Végül egy törökök ellen induló nagyszabású hadjárat kezdődött, melynek első lépéseként 1396 augusztusában Orsova alatt egyesült a Zsigmond vezette 12 ezer fős magyar sereg a Philippe d’Artois vezette francia-burgundi sereggel. Szeptember 12-én a keresztes had körülzárta a Toghrán bég védelmezte Nikápolyt. I. Bajazid szultán ezért felhagyott Konstantinápoly ostromával, és az erősség felmentésére indult. Gyorsan átkelt a Dardanellákon, amit a velenceiek nem tudtak meggátolni. A törökök könnyedén vertek vissza néhány előkészítetlen rohamot, mire a keresztes had parancsnokai úgy döntöttek, hogy inkább kiéheztetik a védőket. Közben a szultán váratlanul kívánt a keresztényekre törni, de Maróthi János, akit Zsigmond felderíteni küldött, időben észlelte közeledtét. A török had az ütközet előtti este megszállta a Nikápolytól délre magasodó, őrizetlenül hagyott dombokat, amelyek így elrejtették a janicsárok mögött várakozó főerőket. Reggel d'Artois valamilyen oknál fogva önállóan, Zsigmond haditervét felrúgva támadásra indult a parancsnoksága alá tartozó francia és burgundi hadakkal (egyes források szerint Zsigmond személyesen kérte, hogy álljon el ettől a tervétől, de hiába). A sereg többi része még nem rendeződött csatasorba, amit a francia történetírók előszeretettel értékelnek a franciák cserbenhagyásának. A nehézlovasság rohama (mindkét küzdő fél terveivel összhangban) gyorsan szétszórta az akindzsiket (vagy épp azok tértek ki előlük), és ettől fogva az eseményeket több, egymásnak szögesen ellentmondó változatból ismerjük. A legelterjedtebb koncepció szerint a nehéz fegyverzetű lovagok nekirontottak a janicsároknak, ők pedig a cölöpsánc védelmében íjakkal lőtték a támadókat, akiket sikerült megállítaniuk. Sok lovat lelőttek, mások az árokba estek, megint mások megrémültek, és ledobták a hátukról gazdájukat.

Más szerzők szerint a százéves háborúban kellő tapasztalatot szerzett lovagok az akadályok előtt leszálltak lovaikról, és eleve gyalogosan indultak támadásra, a lovakat pedig hátrahagyták fegyvernökeiknél, hogy a janicsárok szétverése után hozzák utánuk. A különböző forrásokból annyi kiviláglik, hogy a francia had lóról szállva áttörte a janicsárok védelmét. Úgy tűnik, hogy nem várták be lovaikat, hanem gyalogosan kezdték üldözni a menekülőket, amíg rájuk nem zúdultak a pihent török főerők – köztük a szpáhik – mögöttük pedig az akindzsik zárták be a gyűrűt. A fáradt franciákat gyorsan bekerítették, és némi küzdelem után a sereg nagyobbik része megadta magát. A francia történészek álláspontja szerint a francia ék diadalmasan áttörte a védvonalakat, és teljes diadalt arathattak volna, ha Zsigmond kiaknázza ezt a sikert, és a fősereggel követi őket. Egyesek szerint a franciák bekerítését látva a magyarok egyetlen nyíllövés vagy kardcsapás nélkül megfutottak.

Ami a halottak számát illeti, a keresztény sereg több mint fele teljesen megsemmisült. Még az óvatos becslések is legalább 12-13 ezer főre teszik az elesettek számát. Török oldalon ismeretlen a halottak száma, de egyes források szerint az oszmánok vesztesége is súlyos volt, legalább 10 ezer fő. A csata győztesei egyértelműen a törökök voltak.

A csata jelentősége elsősorban az, hogy Európa számára bebizonyosodott: a törökök az egész kontinenst fenyegetik. A csata után hat évvel, 1402-ben lezajlott Ankarai csatában  a mongolok legyőzték a törököket, így az oszmánok végül nem tudták kiaknázni a Nikápolyi csata okozta előnyüket. Sőt I. Bajezid mongol fogságba került (ott is halt meg), a Török Birodalom pedig megroppant a mongolok csapásai alatt. Bár Timur Lenk erői hamar távoztak Kis-Ázsiából és nem is tértek többé vissza, az oszmánok állama sokáig nem tudott magához térni. I. Bajezdi után a szultán fiai megosztoztak a hatalmon így 10 éves interregnum következett Törökországban. Magyarország haladékot kapott tehát a sorstól, amit arra használt fel, hogy a 60 évvel később bekövetkező nagy szultáni hadjáratig (1456 - Nándorfehérvár) kiépítette déli végvári rendszerét.

Harmat Árpád Péter