.
    

   

Jeruzsálem ostroma (1099)

Jeruzsálem ostroma (1099)

/Harmat Árpád Péter/

 

Éppen 918 éve zajlott a középkor egyik legvéresebb és legjelentősebb ostroma a muszlimok kezén lévő Jeruzsálem városának keresztesek által történő bevétele, mégpedig 1099 nyarán. Az esemény az első kereszteshadjárat sorsdöntő fordulata volt. 

Az első keresztes hadjárat közvetlen előzményének az 1095 –ös clermonti zsinat tekinthető. Az egyházi vezetőket a francia származású II. Orbán pápa (Odo de Lagery) hívta össze Clermont városába, ahol összesen tizenhárom érsek, kétszázhuszonöt püspök és több mint kilencven apát jelent meg a hívására. A zsinat legfontosabb része Orbán pápa lelkesítő beszéde volt arról, hogy a keresztény Európának kötelessége Jézus földjének visszaszerzése a muszlim szeldzsuk törököktől. A prédikáció hátterében az állt, hogy 1071 –ben a Manzikerti csata után hatalmas török seregek foglalták el a keresztény Bizánc birtokait és terjesztették ki hatalmukat a Szentföldre is. A pápa nem tűrhette a bibliai partok iszlám kezekbe kerülését, amellett a pápai hatalom és befolyás terjesztése, illetve gazdasági érdekek is a keresztes-hadjáratok elindítása mellett szóltak. Orbán pápa bejárta Európa nagyvárosait annak érdekében, hogy rábírja a főnemességet a Szentföldért folyó harcra. Szenvedélyes szónoklatai nem maradtak hatástalanok, mint ahogyan a birtokszerzés reménye és a minden korábbi bűn alóli feloldozás ígérete is jelentősen motiválta azokat, akik 1096 elejétől gyalogosan, csapatokban néha magányosan elindultak Jeruzsálem felé. A hadjárat hivatalos kezdete 1096 augusztus 15 lett, bár azt megelőzően, az év első felében már körülbelül 100 ezer Nyugat-európai paraszt és polgár kelt útra a Szentföldre.

A keresztes fősereg – mely túlnyomórészt franciákból, flamandokból és normannokból állt és olyan főnemesek vezetése alatt vonult, mint a lotaringiai Bouillon Gottfried, a tarantói I. Bohemund herceg, a flamand-földről érkező II. Róbert herceg és IV. Rajmund toulousi gróf - a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkán-félszigeten keresztül jutott el Konstantinápolyba. Útközben egyes keresztes csoportok – leginkább a szegényebb közrendűek - gyakran próbáltak fosztogatások révén élelemhez és készletekhez jutni, és ez sokszor vezetett a helyi lakossággal történő összecsapásokhoz. Így történt ez akkor is, amikor Magyarországra értek. Könyves Kálmán magyar uralkodó azonban nem tűrte a keresztesek rablásait, és katonáival keményen megregulázta csapataikat.

Konstantinápolyt elérve a keresztesek áttelelés céljából megálltak, és csak 1097 májusában folytatták útjukat tovább délre. A törökökkel vívott döntő csata Dorylaeumnál zajlott 1097 július 1 –én, és az európai erők fényes győzelmével végződött. Ám ezt követően a győzelemittas keresztes sereg részekre szakadt: Bohemund tarantói normann herceg Antiochiában, Balduin lotaringiai herceg pedig Edessában hozott létre saját fejedelemséget. Az 1098 –as esztendő így a Szentföld közelében fekvő szeldzsuk területek megszerzésével telt. Főleg Antiochia bevétele tartott sokáig: a keresztesek 1097 októberétől egészen 1098 júniusáig ostromolták falait (nyolc hónapon keresztül). Végül 1099 tavaszán megkezdődhetett a Jeruzsálemért induló hadjárat is.

Jeruzsálem ostroma

A város ostroma június 8 –án kezdődött és több mint öt-hétig tartott. A település az egyiptomi székhelyű Fatimida Kalifátushoz tartozott, így annak uralkodója, Al Afdal rendelkezett felette. A kalifa a védelem élére Iftikhar ad Daula -t nevezte ki, aki 1200 muszlim és 500 zsidó harcost tudott bevetni a falakon. Ám a muszlim harcosok minden előkészületet megtettek az ostromra: megerősítették a falakat és minden élelemforrást eltüntettek Jeruzsálem környékéről, sőt még a kutakat is megmérgezték.A Jeruzsálemet ostromló keresztény sereg 40 ezer embert számlált,de ennek a tömegnek csak alig felét alkották valódi katonák és lovagok, a többi csupán kísérőkből, szolgákból, iparosokból, papokból, szolgákból, kereskedőkből és kalandorokból állt.

A sereget Toulouse-i Rajmund és Bouillon Gottfried vezették. Az ostrom az első napokban a keresztényekre nézve kudarcok sorozatából állt. Veszteségeik tetemesek voltak, ám a belső várfalat nem tudták bevenni. A sikert végül az hozta meg, hogy a támadók ostromtornyok építésébe fogtak, melyek közül az egyiket sikerült a belső várfalhoz juttatniuk. A keresztesek ezen a tornyon keresztül végül bejutottak a várba és a kapukat kinyitva ellepték az egész várost. 1099 július 15 –én Jeruzsálem keresztény kézre került. 

A keresztes lovagok a város bevétele után iszonyú vérengzésbe kezdtek és tízezer szám gyilkolták le Jeruzsálem muszlim és zsidó lakosait. A példátlan mészárlás évszázadokra bemocskolta az európaiakat a muszlimok körében. Végül a győzelmi mámor "kiélése" után megalapították a Jeruzsálemi Királyságot. Ám a király kiválasztását illetően a keresztes lovagok gondba kerültek. Először a sereg fővezérének Tolulousi Rajmundnak ajánlották fel a Jeruzsálem királya címet, aki az illendőség kedvéért először elutasította a megtiszteltetés, de úgy tervezte, hogy a második felkínálást követően majd nagylelkűen elfogadja azt. Csakhogy számítása nem jött be, mert a lovagok másodszor már nem kínálták fel neki a trónt, hanem Bouillon Gottfriedhez fordultak, aki azonnal igent mondott a felkérésre. Ugyanakkor hozzá kell tenni: végül a királyi címet Gottfried nem vette fel, csak a Szent Sír Őrzője maradt. A Jeruzsálemi királyság 88 éven keresztül állt fenn, mely idő alatt előbb Gottfried leszármazottai uralkodtak (Boulogne-ház), majd az Anjouk következtek. 

Harmat Árpád Péter