Jobboldal és baloldal

A két kifejezés eredete, története

A kifejezések eredete:

A jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a XVIII. századi francia parlamenti ülésrendből ered: jobb oldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend - papság, nemesség – többsége, míg bal oldalon a forradalom hívei, a polgárság, vagyis a harmadik rend illetve a nemesség és papság kisebbik része ült.. Persze a három rend közös ülésezése a forradalom előtt az ancien regime korszakában nem valósulhatott meg, mivel csak a forradalmi események hozták magukkal annak lehetőségét, hogy a harmadik rend kiharcolhassa magának a három rend képviselői által tartott közös nemzetgyűlések jogát.

A közös nemzetgyűléseken kezdetben 1789 és 1792 között a király is részt vett. Tőle jobbra helyet foglaló nemesek és egyházi személyek a királyság intézményének fennmaradását, a királlyal való együttműködés megtartását és az arisztokrácia elsőségének biztosítását akarták. Ők alkották a király legfőbb támaszát jelentő szélsőjobboldalt, a Feuillant pártot (klubot). Vezetőjük 1789-ben még Cazales volt. Ugyancsak a jobb oldalon ültek a mérsékelt monarchisták Barnave, DuPort és Lamet vezetésével, akik már a királyság intézményének jelentősebb átalakítását szerették volna elérni, de természetesen a monarchia (királyság) fenntartásával. Szintén itt ültek az alkotmányos monarchisták LaFayette és Mirabeau vezetésével, akik inkább egy középpártot alkottak, mivel a királyság megtartásán kívül mindenben teljes átalakulást szerettek volna elérni. A konvent jobboldalán ült a gazdagok, a módos kereskedők, a polgárok és a nemesek sokasága.

A királytól balra 1789-ben még csak egyetlen párt képviselői foglaltak helyet, Robespierre és Buzot vezetésével, méghozzá a későbbi jakobinusok. Ők képviselték a szegényebb polgárokat, a nincsteleneket, a komolyabb változásokat sürgető nagyvárosi népelemeket. A forradalom első, korai időszakában egyetlen baloldali pártként még csak egyedül ők akarták a királyság intézményének eltörlését. A forradalom kezdeti parlamenti megoszlása még a jobboldal többségét hozta.

A forradalom első évében, 1789-ben a bal és jobboldali pártok elsősorban a királyság intézményrendszerének átalakításában és az arisztokrácia vezető szerepének kérdésében különböztek egymástól.

A forradalom azonban 1791 őszén új irányt vett, és megkezdődött egy jelentős balra tolódási folyamat, mely kezdetben még lassan és fokozatosan volt érezhető. Ugyanis az 1791 szeptemberi választások után összeült új nemzetgyűlésben már átértékelődött, hogy mi számít jobb és baloldalnak. Ezúttal a jobboldalon csak egyetlen párt volt, méghozzá az alkotmányos monarchisták. Az arisztokraták és a mérsékelt monarchisták szélsőjobboldalnak minősített tábora már nem tudott bejutni a nemzetgyűlésbe. A baloldal két részből állt, méghozzá a főként Gironde megyei küldötteket követő mérsékeltekből (girondisták) Vergniaud, Brissot vezetésével és a szélsőbaloldalból Couthon, Carnot, Robespierre illetve a parlamenten kívül Danton, Desmoulins, Marat irányításával. Az 1791-es nemzetgyűlés érdekessége volt, hogy a legnagyobb számarányt a középen helyet foglaló függetlenek tábora (mocsár) jelentette.

A közhangulat király ellenessé válásával és a függetlenek girondiak felé közeledésével 1792-ben rövid időre – mintegy 8 hónapra - a girondisták kezébe került a hatalom, és francia Konvent újra balra tolódott. Az általános – cenzus nélküli – választások után - 1792 október elsején összeült új nemzetgyűlés legnagyobb pártja a girondi párt lett, bár a mocsár száma újra hatalmasra duzzadt. Ebben a nemzetgyűlésben már az eredeti jobboldal nem is kapott helyett, hiszen az a girond számított jobboldalnak, mely az előző parlamentben még a mérsékelt baloldalt jelentette.

A girondi parlament megszüntette a királyság intézményét és kikiáltotta a köztársaságot. A Konventben a baloldalt a 100 fősre csökkent hegypártiak (jakobinusok) alkották, akik ezúttal nem a királytól balra, hanem az ülésterem felső soraiban foglaltak helyet (innen a hegypárti elnevezés)

A girondi parlament a jakobinusok és a nép nyomására kivégeztette a királyt, és innentől felgyorsult a balra tolódás, mivel a király kivégzése után fél évvel maga a girondi rendszer is megbukott.

1793 júniusában az új hatalom 13 hónapra a szélsőbaloldali jakobinusok kezébe került. Ezzel az egész konvent baloldalivá vált, így a tulajdonképpeni jakobinus párton belül jött létre egy „jobbos” jellegű irányzat, mellyel Robespierre kíméletlenül leszámolt. A jakobinusok bukása és a szélsőbaloldali terror éve után, a forradalom újra jobbra tolódott, és 1794 nyarán egy nagypolgári többségű girondihoz hasonló összetételű nemzetgyűlés jött létre.

A jobb és baloldal elnevezések kialakulása tehát a francia forradalom alatt ment végbe, ám ettől kezdve a mai napig megmaradt. Jelentése módosult az idők során, de az alapgondolatok szintjén ma is észrevehető a hasonlóság. A jobb oldal - ha lenne király - ma is őt támogatná, illetve az önerőből a felső rétegek szintjére kerülő „vállalkozók” és egyház hatalmát.  A baloldal pedig ma is az alsóbb rétegeket képviseli, és az állam felelősségét a kiszolgáltatottak felé.

A két oldal történetében természetesen a XIX. század közepe és második fele hozta el a legnagyobb szakaszhatárt, amikor is 1848 februárjában német nyelven megjelent Karl Marx német filozófus Brüsszelben megírt műve a Kommunista Kiáltvány. Ez az esemény tekinthető a kommunizmus zászlóbontásának. A kiáltvány elvei gyorsan terjedtek az európai munkásság körében, és korán eljutottak a cári Oroszországba is. Itt - majdnem 7 évtizeddel Marx műve után - 1917 őszén Vlagyimir Iljics Lenin vezetésével a Marxista elveket támogató kommunisták (bolsevikok) átvették a hatalmat. A kommunizmus - mint eszme és mint mozgalom - ezzel új erőre kapott, és fegyveres felkelések formájában bukkant fel több európai országban, így Németországban (1919-es bajor tanácsköztársaság, és a berlini Spartacus mozgalom) és nálunk Magyarországon is (1919-es magyar tanácsköztársaság). Bár ezen mozgalmakat mindenhol leverték, a kommunista Oroszország, (1922-től Szovjetunió) megerősödött Joszif Sztálin vezetése alatt, és a második világháború egyik győzteseként - néhány évtizedre - rá tudta erőltetni ideológiáját az általa 1945-ben megszállt kelet-európai országokra is. A hidegháború időszakában 1947 és 1991 közt, a világ egyik felén a kommunizmus, míg másik oldalán a többpárt rendszer volt a jellemző. Ezen évtizedekben a nyugat-európai államokban is létrejöttek kommunista pártok, de mellettük sorra alakultak baloldali szervezetek is, melyek életképes szociáldemokrata elveket követtek. A Szovjetunió 1991-ben bomlott fel, és az által korábban uralt államok sorra áttértek a politikai pluralizmusra (többpárt rendszerre). Innentől a kommunista jellegű pártok gyakorlatilag megszűntek, és mindenhol a megvalósíthatóbb modern baloldaliság lépett a kommunizmus helyébe.  A baloldali gazdasági és politikai rendszerek már életképesnek bizonyultak, amit az is bizonyít, hogy már az 1950-es évektől hatalomra kerültek baloldali pártok Nyugat Európában, és működőképes - sőt sikeres - országvezetést tudtak megvalósítani. Erre példa: Tage Erlander svéd szociáldemokrata politikus kormánya 1946 és 1969 közt Svédországban, és többek közt Felipe Gonzales szocialista elnöksége 1982 és 1996 közt Spanyolországban. (Egyéb példák cikkünk végén olvashatóak.) Napjainkra a baloldaliság és ezen belül például a szociáldemokratizmus jól működtethető irányvonallá vált szerte a világban, csupán dicstelen néhány évtizedes fejezete - a kommunizmus megvalósításának kísérlete - nyomja rá még mindig bélyegét az irányzatra.

A jobb és baloldal kialakulása és története Magyarországon

A jobb és baloldal harca a magyar parlamentarizmus történetében az 1848/49 -es forradalom és szabadságharccal vette kezdetét. Ebben az időszakban, illetve ezt követően, a dualizmus idején a két kifejezés egy sajátos jelentéstartalmat hordozott. A jobboldalinak tekintett, királyt támogató, és a reformtörekvéseket elfojtani akaró  Konzervatív Párt a reformkor végén, 1846 novemberében alakult meg. Táborába tartozott az udvarközeli, úgynevezett aulikus arisztokrácia, mely a francia forradalom Feuillant pártjához hasonlóan védelmezte a király érdekeit, konzerválni, "tartósítani" akarta a társadalom élén álló nemesség kiváltságait, így természetszerűleg ellenezte Kossuthék törekvéseit.

Kossuth Lajos köre, vagyis az akkori magyar baloldal a Konzervatív Párt megalakulására válaszul 1847 júniusában hozta  létre saját pártját, az Ellenzéki Pártot, mely a változásokat, Magyarország modernizációját, a feudális kötöttségek felszámolását, a kiváltságok eltörlését tűzte zászlajára.

Ily módon a jobb és baloldal harca Magyarországon az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc időszakában elsősorban a forradalmi változások és a feudális kötöttségek harcát jelentette. A szabadságharc alatt a baloldaliság a republikanizmussal kezdett párosulni, ami azt jelentette, hogy a baloldal képviselői, például Perczel Mór a királyság eltörlését és a köztársaság bevezetését tűzték zászlajukra.

Később a szabadságharc bukása után, a dualizmus évtizedeiben a baloldalt két párt is képviselte a magyar képviselőházban, az egyik az 1868-ban létrejött Böszörményi László, Madarász László, Irányi Dániel vezette 48-as párt volt, a másikat az 1874-ben - részben az előbbi pártból kivált tagokból alakult - Függetlenségi Párt alkotta (Vezetői: Mocsáry Lajos és Csávolszky Lajos voltak) Mindkét baloldali párt programja a kiegyezés megszüntetését, az Ausztriától való elszakadást később pedig az általános választójog bevezetését tartalmazta. A dualizmus kezdeti szakaszában kisebbséget alkottak, ám az 1905-ös választásokon győzve 1906 és 1910 közt négy évig kolalíciós kormányt alkotva hatalomra is kerültek.Később a baloldal ismét frakciókra esett szét, ám 1913-ban ismét megerősödött, amikor Károlyi Mihály vezetésével létrejött az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt, mely az 1918-as Őszirózsás Forradalom alatt megkezdte Magyarország  polgári átalakítását és elszakította hazánkat Ausztriától.

Az első világháború idején a magyar baloldaliságnak megint egy új korszaka kezdődött, hiszen létrejött előbb 1890-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, majd 1918 november 24-én a Kommunisták Magyarországi Pártja, mely 1919 március 21-én puccsszerűen át is tudta venni a hatalmat. (Tanácsköztársaság) Ezen időszakban már a baloldali nézetek egyre inkább az 1922 -ben létrejövő Szovjetunió ideológiáját kezdték jelenteni, és a marxista osztályharc elv eluralta az eredeti értékrendet.

A második világháború végén nyugati nyomásra kialakult magyar államberendezkedés (király nélküli kiályság) és a trianoni veszteségek miatt kialakult sérelmek a jobboldal  és a szélsőjobboldal (nyilasok) megerősödését hozták, ami sajnos a határon túli területek visszaszerzésére irányuló erőfeszítések miatt együtt járt a német orientációval. A második világháborút így újra Németország oldalán kezdtük és fejeztük be. Hazánk élére 1944 október 15 után Szálasi Ferenc nyilasvezér került, aki 170 napon át tartó rémuralommal véreztette ki a már addig is sokat szenvedett országot.

A háború után hazánkat megszálló szovjet hadsereg 45 évnyi időszakra eröltette ránk a kommunizmust. Természetesen ezen időszak a jobboldal teljes felszámolását hozta. A hosszú évek ideológiai elnyomása az emberekben végképp összemosta a baloldal és a kommunizmus kifejezéseket, így keserű tapasztalatként megbélyegezte az irányzatot, eltörölve a francia forradalom idejére, illetve az 1848/49 -es eseménykre viszanyúló értelmezését.

A rendszerváltással újra megnyílt Magyarország előtt a szabad döntés, és a szabad választás lehetősége, és egyszersmint annak esélye, hogy a jobboldal és baloldal kifejezéseket új tartalommal töltsük fel. A rendszerváltás során, 1989 január 11-én megszületett az egyesülési jogról szóló 1989/II. törvény mely kimondta a szabad pártalakítás lehetőségét. Sorra megszülettek a modern polgári Magyarország új pártjai: 1988 március 30-án a FIDESZ, 1989 október 7-én az MSZP, és valamivel később, 2003 október 24-én a JOBBIK. (Az LMP a rendszerváltás után 20 évvel alakult meg, 2009 február 26-án.)

A jobboldal és baloldal kifejezések tartalma

A két kifejezés értelmezésénél első helyen kell kiemelni, hogy napjainkban, minden történelmi előzmény ellenére nagyon gyakran keveredik és mosódik össze a két terminus. Baloldali pártok néha jobboldali irányvonalakat követnek, és néha előfordul fordítva is. Vagyis a jobb és baloldal értelmezésénél semmiképp sem szabad konkrét pártokra gondolni. Ezt szem előtt tartva gyűjtöttük ki a két oldal jellemzőit:

=> A baloldal általában nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, a pusztán személyes (magán) érdekek ellenében. A baloldali irányzatok általában támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, és az egyenlőségre törekvést.

Wikipédia szerint: A politikában a baloldal általában a társadalmi változások szorgalmazója a társadalomkritikai szemlélet alapján. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzata Nyugat-Európában a szociáldemokrácia, amely a parlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között működik.

=> A jobboldal a hagyomány és a tekintély tiszteletéből indul ki, szemléletét a történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalom felfogás jellemzi. A gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti. A szabadpiacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására épít; elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket, nem az állami segítségre akar támaszkodni, a magántulajdon elsőbbségét és az egyén felelősségét vallja.

Wikipédia szerint: A jobboldalt általában a fennálló politikai, társadalmi, erkölcsi rendhez való ragaszkodás és csak a lassú, szerves változások támogatása jellemzi. A hagyomány és a tekintély tiszteletéből indul ki, szemléletét a történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalomfelfogás jellemzi. Sokszor hivatkozik érzelmekre, nem racionális vélekedésekre, gyakran nacionalista. A kultú­rában a hagyományokat követi, a gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti. A szabadpiacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására épít; elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket.

A politikában a jobboldal jelenti azt a szegmensét a politikai spektrumnak, amelyet gyakran társítanak a konzervativizmus számos irányának valamelyikéhez, a vallásos jobboldalhoz, az ellenforradalmisághoz, a klasszikus liberalizmushoz, vagy egész egyszerűen a baloldali politika ellentétének tekintik.

Definíciók

=> Konzervatívizmus: a régi rend, az ancient regime képviselői, akik a liberális gondolkodás kialakulásával párhuzamosan kezdték önmagukat meghatározni. Nevük a le conservateur című lapból származik. Több változáson ment keresztül, a mai jellemzői: történeti hagyományok tisztelete, egyházzal való jó viszony, nemzeti jelképek, szimbólumok tisztelete, változó méretű tekintélyelv, elutasítás a társadalmi különbözőségekkel szemben antikommunizmus. Vagyis az állami vagy egyéb beavatkozásoktól mentesen kialakult hagyományos társadalmi helyzet, és egyenlőtlenségek, illetve hagyományos viszonyok „konzerválása” a céljuk.

=> Liberalizmus: A Francia forradalom idején kialakult eszmerendszer, jellemzője a jogi egyenlőség. Az elmúlt 200 évben sok válfaja alakult ki, Kelet-Közép-Európáben jellemzően a nemzeti liberalizmus volt, a századfordulón erősödött fel a szociálliberális gondolkodás, a 70-es évektől a neoliberalizmus. Lényege: jogi egyenlőség, szabadelvűség, megkülönböztetések és a diszkrimináció ellenzése, nem fogad el tekintélyt, kevésbé ragaszkodik a családban betöltött hagyományos szerepekhez. Az állami beavatkozást, illetve mindenfajta egyént korlátozó politikát ellenez.

Mit jelent ma baloldalinak lenni?

A "baloldali" kifejezést manapság nagyon sokan próbálják értelmezni és sokan sajnos félre is értelmezik. Úgy gondoljuk a baloldaliság egy világnézet, egy felfogás és egy hozzáállás is egyszerre, melyben kifejeződésre kerülhetnek bizonyos érzések és viszonyulások. Annak meghatározása, hogy valaki ide sorolható, nem az egyes baloldali (vagy annak gondolt) pártokhoz való viszonyulásban érhető tetten, sokkal inkább egyes marginális kérdésekhez való hozzáállásban. Aki ma baloldali, az a következő öt kérdésben egyértelműen tud állást foglalni, és ki tudja jelenteni a következőket:

1) Van bennem szociális érzékenység, együttérzés és empátia mások kiszolgáltatottsága és szegénysége iránt.
2) Hiszem, hogy az államnak feladata törődni a leszakadozókkal, feladata felzárkóztatni a szegényeket, és munkát adni a dolgozni akaróknak. Hiszem, hogy az államnak felelőssége van az EGÉSZ társadalommal szemben.
3) Nem tekintem ellenségemnek a más nemzethez tartozókat, az Európai Uniót, és a más etnikumokat.
4) Hiszek abban, hogy a törvényeket minél szélesebb társadalmi egyetértésben kell megalkotni a szakszervezetek, a dolgozó emberek, az ellenzéki pártok és civil mozgalmak bevonásával.
5) Azt vallom, hogy az emberek méltóságukban jogaikban, alapvetően egyenlőek, így elvetem az autokratizmust, a diktatúrát, a tekintélyelvűséget, a születési jogon, vagy egyéb - nem kiérdemelt eredményeken - nyugvó negatív megkülönböztetést és diszkriminációt.

Napjainkban (2012 elején) irányultsága, programja és politikája alapján alapvetően baloldali pártnak tekinthető az MSZP, az LMP, és a DK, illetve ide sorolható a civil mozgalmak jó része is pl.: Szolidaritás, vagy a 4K. Jobboldali párt a FIDESZ, a KDNP és a JOBBIK, illetve a korábbi parlamenti pártok közül az MDF és a Kisgazda Párt.

A baloldali kormányzás sikeressége Nyugat-Európában:

Közvélemény kutatások szerint a rendszerváltozást követő Magyarországon, - az elmúlt 40 év egyik "hozadékaként" - a lakosság nagyobbik része rendszeresen összemosta a kommunizmust és a baloldaliságot. Eközben sajnos elfelejtették, hogy a baloldali eszmerendszer eredendően mit jelentett, és hogy ennek az irányvonalnak olyan képviselői is voltak a magyar történelemben, mint Kossuth Lajos vagy Károlyi Mihály.

Ugyancsak az elmúlt 40 évnek köszönhető, hogy miközben az emberek Magyarországon  megutálták a kommunizmust az elnyomást és a diktatúrát, elfelejtették, hogy baloldali rendszerek a fejlett nyugaton sikeres politikát tudtak folytatni.

A sikeres baloldali államvezetés nyugati példái:

Az 1999-es esztendőben Gergard Schröder előző évi győzelmével Európa négy nagy gazdasága Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia szocialista vagy szociáldemokrata ellenőrzés alá került. Ezzel az EU akkori 15 tagállamából 11 baloldali vezetés alatt állt.

• Tony Blair angol miniszterelnök Munkáspárti, tehát baloldali vezetőként irányította Nagy-Britanniát 1997 és 2007 közt sikeresen
• Francois Mitterand a Francia Szocialista Párt tagjaként 14 éven keresztül (1981-1995) volt Franciaország (sikeres) köztársasági elnöke (mindvégig baloldali politikusként)
• Gerhardt Schröder a Német Szociáldemokrata Párt vezéreként 7 éven át (1998-2005) volt Németország kancellárja
• Romano Prodi a baloldali Olajfa koalíció jelöltjeként volt Olaszország miniszterelnöke 1996 és 1998 közt
• Tage Erlander 1946 és 1969 közt, vagyis 23 éven keresztül volt Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke és egyben a Svéd Szociáldemokrata Párt feje.
• Felipe Gonzales  1982 és 1996 közt vezetve az ibériai országot, szocialista módszerekkel gyakorlatilag gazdasági nagyhatalommá tette Spanyolországot

Mindezek után mondhatja e bárki, hogy a baloldal sikertelen Európában? Nyilván nem! Ugyanis Nyugat-Európában egyértelműen virágzó gazdaságok működtek eddig is és működnek jelenleg is szocialista, vagy szociáldemokrata kormányok irányítása alatt. Ennek ékes példája a 23 éven át szocialisták altal vezetett Svédország. Ugyanebben az országban a GDP Európában az egyik legmagasabb, és világszinten is az első 20-ban van.

Nyilván mi magyarok nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy a baloldal egyenlő a kommunizmussal. A kommunizmus pedig egyenlő az elnyomással, a kudarccal. Tehát a baloldal egyenlő a kudarccal. Ez egy alapjaiban téves képzet, és sajnos a nagyon is jellemző pannon "keményfejűség" bizonyítéka.

Felhasznált irodalom:

• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században Osiris, 1999.
• Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem Magvető, 1986. Válogatott tanulmányok, II. kötet
• Bibó István: A magyar demokrácia válsága Magvető, 1986. Válogatott tanulmányok, II. kötet
• Bibó István: Nyilatkozat…, Emlékirat Magvető, 1986. Válogatott tanulmányok, IV. kötet
• Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két háború között Akadémiai, 1980. A magyar társadalomról
• Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében Osiris, 2001.
• Szekfű Gyula: Három nemzedék…ÁKV-Maecenes Reprint sorozat, 1989.
• Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül Magvető, 1977.

Ajánlja ismerőseinek...